Pesti Srácok

Gyurcsány volt minisztere is nemmel fog szavazni

Gyurcsány volt minisztere is nemmel fog szavazni

Vannak erkölcsi kérdések, amelyekben nem lehet azt elfogadni, hogy mindig és mindenben csak más mondja meg azt, hogy nekünk mit kell tenni - mondta a Kossuth Rádióban Gyenesei István. A Gyurcsány-kormány volt önkormányzati minisztere szerint nemmel kell szavazni a kvótareferendumon. „Nemcsak a kötelező kvótáról van szó, hanem a mindenek feletti szuverenitásunkról. Részei vagyunk az európai közösségnek, ami egy igazodást követel tőlünk, de vannak nemzeti sorskérdések, ami alapvetően befolyásolhatja a jövőt. Erkölcsi kérdések, amelyekben nem lehet azt elfogadni, hogy mindig és mindenben csak más mondja meg azt, hogy nekünk mit kell tenni” – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Gyenesei István.

A volt önkormányzati miniszter szerint a pártpolitikai érdekeken felül kell most emelkedni. Úgy véli, hogy az egyik és a másik oldal is politikai tőkét szeretne kovácsolni a referendumból, de véleménye szerint ezt félre kell tenni és meg kell teremteni az elvesztett együttélés kultúráját. „Ha az ország sorsáról van szó, ha a közös sorsunkról van szó, akkor mindenki felelősséggel tartozik” – tette hozzá.

„...kell, hogy legyenek ezen felül nemzeti érdekek, nemzeti sorskérdések, amelyekben nekünk kell kimondani az utolsó szót...”

PestiSracok facebook image

Gyenesei kiemelte azt is, hogy Magyarországnak most mindenkire szükség van, hiszen a békés együttélés „elkótyavetyélt” lehetőségét kell újrateremteni. Felül kell emelkedni a pártpolitikai érdekeken, mint azt Gyurcsány volt minisztere elmondta:

, és mondja mindenki a maga véleményét, hangoztatja a kötelező kvótáról megfogalmazott véleményét, holott „nem erről szól ez a történet”. Gyenesei István szerint egy szűnni nem akaró migránsáradat öntötte el Európát. Erre nem volt kész forgatókönyve sem az Egyesült Európának, sem az egyes tagországoknak, aminek eredményeként nem mindig szerencsés improvizációk születtek. „Azt tudomásul kell venni, hogy ez nem egyszerűen egy csapás, hanem egy komoly próbatétel, ahol Európa és a nemzet államok is vizsgáznak” – hívta fel a figyelmet Gyenesei, aki hangsúlyozta:

Azzal, hogy beléptünk az unióba, csak bizonyos mértékben mondtunk le a szuveneritásunkról. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen lemondtunk: „nem tettük fel a kezünket, nem mondtuk azt, hogy ettől kezdve nekünk nem lehet önálló döntésünk.” Gyurcsány volt minisztere hozzáfűzte, belépésünk nem azt jelentette, hogy ne vétózhatnánk meg sorsunkról szóló döntéseket senkivel és semmivel szemben. „Valaki föntről majd megmondja, hogy mit kell tennünk. Igen, részei vagyunk, ez egy fajta fegyelmezettséget követel tőlünk, ez egyfajta igazodást követel tőlünk, sok kérdésben kötelező igazodást követel tőlünk, de vannak sorskérdé, amik alapvetően befolyásolhatják a mi, gyermekeink és egész családunk életét is.

A Gyurcsány-kormány volt önkormányzati minisztere megjegyezte azt is,

Forrás és fotó: hirado.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.