Pesti Srácok

Garázdaság miatt emeltek vádat a Röszkénél „rugdosódó” riporterrel szemben (Videóval)

Szerdán vádat emelt az ügyészség László Petrával szemben a tavaly szeptemberben Röszkénél történtek miatt. A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádja szerint az operatőr Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg. Tettéért legfeljebb két évet kaphat a tettét azóta nyilvánosan is megbánó operatőr.

A vádirat szerint László Petra 2015. szeptember 8. napján főszerkesztői utasításra jelent meg munkatársával Röszke külterületén az un. „ Röszke 1 „ gyűjtőpontnál, hogy a tévétársaságnak felvételeket készítsen az ott kialakult migrációs helyzetről. Aznap délután 13 óra körül mintegy 1300 migráns tartózkodott a gyűjtőponton a Készenléti Rendőrség felügyelete mellett. Fél kettő után mintegy 400 személy a várakozásra kijelölt területről kitört és Szeged irányába indult el.

A vádlott nem sokkal később egy gyermeket a kezében tartó férfi felé is rúgott, azonban a rúgás a férfit nem érte el. A férfi ennek ellenére a gyermekkel a kezében elesett, mivel amikor annak érdekében, hogy a gyűjtőpont területét elhagyja szaladni kezdett, az intézkedő rendőrök egyike megpróbálta őt megfogni és így visszatartani, és a fogásból magát kiszabadító férfi ennek következtében egyensúlyát vesztette. A vádlott sérülést nem okozó, de erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy a helyszínen levőkben megbotránkozást, felháborodást váltson ki. Az ügyészség a vádlottat garázdaság vétségével vádolja. Az ügyészség fokozott felügyelete mellett folyamatban volt nyomozás vizsgálta azt is, hogy vádlott magatartása megvalósít-e más, súlyosabb bűncselekményt. A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján megállapítható, hogy „a vádlott cselekménye nem volt alkalmas súlyosabb sérülés okozására, valamint nem merült fel adat arra nézve, hogy a vádlottat az erőszakos magatartás kifejtése során motiválta volna a sértettek származása, migráns volta” - áll a Csongrád Megyei Főügyészség közleményében.

PestiSracok facebook image

Garázdaság miatt emelhet vádat a Szegedi Járási Ügyészség László Petra, a jobbikos N1TV volt operatőre ellen – írta ma reggel megjelent számában a Magyar Idők. A lap úgy tudja, hogy a hatóság már értesítette is az érintettet, aki viszont megkeresésünkre egyelőre nem kívánt nyilatkozni. Az érintett férje ügyvédi tanáccsal indokolta döntésüket. A vádemelés ténye szerint a rendőrség és az ügyészség is bizonyítottnak látta, hogy az operatőr tavaly szep­temberben elgáncsolt egy gyermekével futó migránst, két másik emberbe pedig belerúgott. László Petrát az eset után elbocsátotta az N1TV főszerkesztője. Kisberk Szabolcs annak idején közleményt adott ki, amelyben elfogadhatatlannak nevezte az operatőr viselkedését.

Az elbocsátás és László Petra többszöri megbánó, bocsánatkérő nyilatkozata ellenére a televízió oldalát és szervereit egy török IP-címről hackertámadás érte, amit a tunéziai iszlamista hacker­csoport, a Fallaga Team vállalt magára. Ismeretes: a csatorna vezetése és munkatársai számos fenyegetést kaptak, a volt operatőr fejére állítólag vérdíjat tűztek ki, a szerkesztőséget pedig felrobbantással fenyegették. Érdemes megjegyezni azt is, hogy az elbuktatott migránsról szíriai kurd források közölték, hogy a szélsőséges iszlamista an-Nuszra Front harcosa volt. Azt is közölték róla, hogy 2004-ben, egy futballmérkőzést követő véres összetűzésben is meghatározó szerepet játszott.

Forrás: Magyar Idők

Fotó és videó: youtube.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.