Pesti Srácok

Hétfőn függeszthetik fel Mengyi mentelmi jogát

Hétfőn függeszthetik fel Mengyi mentelmi jogát

Az Országgyűlés hétfőn kezdi meg őszi ülésszakát. Az első, négynapos ülés Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik, majd két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét, a korrupcióval gyanúsított fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát pedig felfüggesztheti a parlament.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor a kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődik, amire valamennyi frakció reagálhat. Ezt követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét, a Jobbik padsoraiban Pintér Tamás váltja Novák elődöt, a párt korábbi alelnökét, míg az LMP-ben Schiffer András volt frakcióvezető, társelnök helyét Hadházy Ákos Ányos veszi át.

A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett. A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.

A parlamentnek döntenie kell a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogáról is, miután a legfőbb ügyész kezdeményezte annak felfüggesztését egy a 168 órában nyilvánosságra került korrupciógyanús ügyben. Mengyi Roland korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését „a valóság mielőbbi tisztázása érdekében". Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője legutóbb úgy fogalmazott, a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem tervezi, hogy helyt áll érte.

PestiSracok facebook image

A Ház hétfői ülése interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik, majd nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló javaslatok vitáival ér véget. Kedden az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek tavalyi tevékenységéről szóló beszámolót hallgatják és vitatják meg a képviselők, majd a polgári perrendtartásról szóló törvényjavaslat általános vitája kezdődhet meg. Szerdán a vadászkamarai törvény módosítása mellett terítékre kerülnek energetikai és hírközlési témájú javaslatok is. A parlament ülése a következő hét hétfőjén kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Forrás: MTI

Fotó: bbj.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.