Pesti Srácok

Horvátország: győztek a konzervatívok, de nincs meg az abszolút többségük

Horvátország: győztek a konzervatívok, de nincs meg az abszolút többségük

A szinte véglegesnek mondható hivatalos részeredmények alapján - 99 százalékos feldolgozottságnál - a jelenleg kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a vasárnapi előre hozott parlamenti választásokat.

A friss reggeli adatok szerint a HDZ 61, a Szociáldemokrata Párt (SDP) irányította koalíció pedig 54 mandátumot szerzett a 151 tagú törvényhozásban. A harmadik helyen újra az eddigi kormánykoalíció másik tagja, a Híd Függetlenek Listája (Most) áll 13 mandátummal. Átlépi az ötszázalékos parlamenti küszöböt az Élőlánc (Zivi zid) politikai szervezet, amelynek 8 mandátuma lesz, az Isztriai Demokratikus Gyűlés (IDS), amely 3 parlamenti helyre számíthat, valamint a Milan Bandic zágrábi polgármester BM 365 nevű pártja, amely 1 mandátumot szerzett. A fenti adatok szerint sem a HDZ, sem a SDP nem tud majd kompromisszumok nélkül kormányt alakítani, mivel egyikük sem tudott elegendő szavazatot begyűjteni. Önálló kormányalakításhoz 76 képviselő támogatására van szükség. A mérleg nyelve így ismét a Híd lett. A garantált magyar kisebbségi képviselői helyért folytatott küzdelemben Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) jelöltje a szavazatok 53,02 százalékát, míg Juhász Sándor, a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) jelöltje a szavazatok 46,98 százalékát szerezte meg. Még egy év sem telt azóta, hogy Horvátországban parlamenti választásokat tartottak. A tavaly november 8-ai megmérettetésen az akkor kormányzó SDP és az ellenzéki HDZ fej fej mellett végzett, és egyikük sem szerzett abszolút többséget. A HDZ csak a parlamentbe újonnan, protestpártként bekerült Híd segítségével tudott kormányt alakítani, ám a két párt közötti nézetkülönbségek végül a Tihomir Oreskovic technokrata kormányfő elleni bizalmatlansági indítványhoz, majd kormányának bukásához vezettek.

PS/MTI Fotó:hravatska.news.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.