Pesti Srácok

Kisrepülő-baleset: nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet

Kisrepülő-baleset: nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet
Gödöllõ, 2016. szeptember 18. Tûzoltó- és rendõrautó zárja el a Gödöllõ és Isaszeg közötti utat, amelynek közelében két kisrepülõgép ütközött össze 2016. szeptember 18-án. Az egyik gépben két felnõtt és egy gyerek utazott, mindhárman szörnyethaltak. A másik kisrepülõben csak a pilóta ült, aki életét vesztette. MTI Fotó: Lakatos Péter

Az első vizsgálatok szerint a Cessna 182-es kisgép süllyedt, míg a Piper 28-as sétarepülésre emelkedett, amikor szemből összeütköztek, majd pörögve lezuhantak Gödöllő közelében vasárnap reggel - tájékoztatta a Közlekedésbiztonsági Szervezet kommunikációs vezetője az MTI-t.

Bajkó Erika közlése szerint mindkét repülőgép a gödöllői reptérről szállt fel; a Cessna ejtőernyősöket vitt ugrani, a Piper pedig sétarepülésre indult, fedélzetén három emberrel. A Cessna már visszatérőben volt feladatáról, amikor a HungaroControl légiforgalmi szolgálat körülbelül 600 méter magasságon elveszítette vele a kapcsolatot, majd értesítették a légi kutató-mentő szolgálatot.

Az első információk szerint a Cessna normál tempóban süllyedt, amikor bekövetkezhetett a baleset. Az ütközés következtében mindkét repülőgép súlyosan roncsolódott, a fedélzetükön tartózkodó négy ember - a Cessna pilótája, a Piper pilótája és két utasa - életét vesztette.

PestiSracok facebook image

A helyszíni szemle tapasztalata alapján a kisgépek nagy sebességgel, gyakorlatilag függőlegesen, pörögve értek földet, és mindkét repülőgép bal szárnyából még a levegőben letörött egy nagy darab. A szemle megállapításai arra engednek következtetni, hogy a repülőgépek a levegőben, szemből ütköztek, miközben a Cessna leszálláshoz készült, a Piper pedig a felszállást követően emelkedőben volt - írta közleményében Bajkó Erika.

Forrás: MTI, Fotó: MTI/Lakatos Péter

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.