Pesti Srácok

Kövér László: ütközőzóna-szerepbe kényszerítenék a térséget a globális érdekek

Kövér László: ütközőzóna-szerepbe kényszerítenék a térséget a globális érdekek

Az Országgyűlés elnöke szerint az Európa gyengítéséhez fűződő globális geopolitikai érdekek éppen abba az ütközőzóna-szerepbe akarják ismét visszakényszeríteni Közép-Európát, amelyből 1989-90-ben ki akart törni, bejelentve integrálódási igényét "Európa második világháború után szabadon és demokratikusan fejlődni tudó, szerencsésebb feléhez".

-mondta Kövér László a szászországi parlament által életre hívott Közép-Európa Fórum budapesti tanácskozásán pénteken.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott a házelnök, célként említve, hogy Közép-Európa ne ütközőzóna, hanem összekötő kapocs legyen az euroatlanti és eurázsiai érdekek között.

Szavai szerint a konferencia címe, az Együtt Közép-Európában: tegnap, ma és holnap értelmezése, hogy "itt Közép-Európában, mi a közös teendőnk ma, annak érdekében, hogy holnap ne köszöntsenek ránk ismét a tegnap veszélyei". A házelnök a térséget úgy határozta meg: Európának az a része, amely Keletről Nyugatnak, Nyugatról pedig Keletnek számít.

Kövér László hangsúlyozta: az egymással mindig történelmi versenyben lévő közép-európai nemzetek és államok között napjainkban erős és értékes kapocs az itteni emberek hasonló kulturális, gazdasági és politikai tapasztalataiból fakadó érték- és érdekközösségen alapuló hasonló identitása.

- fogalmazott a házelnök.

Szavai szerint ez a magyarázata annak, hogy napjainkra megújulni látszik a közép-európai identitás, amely erősebbnek, jobban érzékelhetőnek tűnik, mint az európai.

- adta meg ennek magyarázatát Kövér László.

Hangsúlyozta, a demográfiailag hanyatló Európában "nem önmagában a migráció veszélyes, hanem annak lehetséges hatása: a szolidaritás jelszavával visszaélve az európai államok szuverenitásának csorbítása, azaz a népakaraton nyugvó európai demokratikus rendszer gyengítése; a befogadás jelszavával visszaélve a keresztény gyökerű európai értékhomogenitás megbontása; és az integráció jelszavával visszaélve a viszonylagos európai társadalmi stabilitás szétzilálása".

Kövér László szerint egyre több jel utal arra: vannak, akik tudatosan vissza akarnak élni a migrációval, vannak, akik általa tudatosan rombolni akarják az európai demokráciát, stabilitást és kultúrát, ennek egyik elemeként említve, hogy "a különféle fontos európai szervezetek bürokratáinak" azon - erkölcsileg és politikailag is elfogadhatatlan - törekvését, hogy ne tegyünk különbséget a gazdasági migránsok és a nemzetközi jogi értelemben menekültnek minősülők között.

- fogalmazott Kövér László, példaként hozva fel az októberi magyarországi referendumot.

Matthias Rössler, a szász tartományi parlament elnöke beszédében azt emelte ki: a múlt szabadságküzdelmei, különösen a huszadik század - kegyetlenül vérbe fojtott - kommunistaellenes felkelései közös múltat és tapasztalatot adnak a térségnek, amelybe szavai szerint Németország is beletartozik.

Azt állítsuk előtérbe, ami összeköt minket, ne azt, ami elválaszt - hívott fel a politikus, hangsúlyozva, építeni, nem felégetni kell a hidakat, de szólt arról is, hogy a sokáig jó úton haladó európai integráció, és ma is "mindenkinek az az érdeke, hogy fennmaradjon egy stabil és erős Európa".

Megjegyezte: ma vannak, "akik kockázatos külön utakon járnak", legyen szó a migrációnak "nyitott ajtót" kínáló vagy a közös menekültpolitikát mereven elutasító politikáról.

Forrás: MTI Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.