Pesti Srácok

Kuriózum a Lakiteleki Népfőiskola most induló képzése

Kuriózum a Lakiteleki Népfőiskola most induló képzése

Nemzeti italuk a zöld tea, az étkezések – ahogy az elmúlt évszázadokban – úgy ma is a földön törökülésben zajlanak, az étlapon pedig a közismert csirke és kacsa mellett a galamb is megtalálható. Ez csak egy töredéke a többezer éves Üzbegisztán hagyományainak, amellyel ma már az „iskolapadban” ismerkedhetünk meg. Nem elírás az előbbi mondat. A Lakitelek Népfőiskola kihelyezett tagozataként, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány támogatásával indult tanfolyamokon nem csak a keleti nyelvek elsajátítására van lehetőség, a „diákok” betekintést nyerhetnek az adott ország kultúrájába, megismerkedhetnek szokásaikkal és hagyományaikkal is.

Számomra nem is volt kérdés, hogy jelentkezem a kurzusra – meséli Renáta, aki az ELTE arab-török szakán végzett. Így már érthető honnét ered a keleti nyelvek iránti vonzalma. Hozzáteszi azt is, számára a nyelv kiválasztása volt a legnagyobb kihívás. A baskír és az üzbég között hezitált, de végül utóbbi győzött. A döntő érv az volt, hogy rengeteg nyelvtanulást segítő hang-és írott anyag van fent az interneten üzbégül, amely a későbbiekben is sokat segíthet számára a tanulásban.

Renátának nem okoz nehézséget az üzbég nyelv elsajátítása, bár az, hogy beszél törökül, mindenképp sokat segít neki ebben.

PestiSracok facebook image

– teszi hozzá Renáta.

– osztja meg személyes tapasztalatát.

A Lakitelek Népfőiskola kihelyezett tagozataként, valamint a Kelet- és Közép-Európai Kutatásért és Képzésért Alapítvány támogatásával indult tanfolyamokon nem csak üzbégül tanulhat az ember. A választható nyelvek közt megtalálható még az azeri, baskír, belarusz, grúz, kazah, kirgiz, tatár, türkmén, ujgur is. Mivel ezeket a nyelveket nem oktatják intézményi keretek között Magyarországon, a 4 hónapos tanfolyam jó lehetőség bárki számára, hogy ez idő alatt alapszintű kommunikációs készségre tegyen szert. 2016. november 14-től kedvezményes nyelvi és országismereti tanfolyam indul, kezdő szinten azeri, baskír, belarusz, grúz, kazah, kirgiz, tatár, türkmén, ujgur és üzbég nyelvből. Az alapozó képzés időtartalma 32 óra, a képzést anyanyelvi előadók bevonásával, kis létszámú csoportokban szervezik.

A képzés alapgondolata is az volt, hogy ezek a manapság egzotikusnak számító nyelvek és kultúrák elérhető közelségbe kerüljenek, anyanyelvi előadók segítségével.

– mondja Larisza, aki szerint a nyelv kulturális kód egy-egy néphez, nemzethez. Mindig jó hangulatban telnek a belarusz oktató órái.

A tanfolyam iránt érdeklődők október 17-ig adhatják be jelentkezésüket a lakitelki Népfőiskolán, az oktatáson való aktív részvétel feltétele pedig az angol vagy az orosz nyelv ismerete.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.