Pesti Srácok

Lassan tényleg bohózatba fullad az osztrák elnökválasztás

Lassan tényleg bohózatba fullad az osztrák elnökválasztás

Újabb fennakadásról számolt be a Die Presse című napilap kedden az ausztriai államfőválasztás második fordulójával kapcsolatban. A kiderült csalások miatt az alkotmánybíróság megsemmisítette a zöld jelölt, Alexander van der Bellen által megnyert második forduló eredményét, majd technikai hibák miatt december 4-re halasztották az október 2-ra kitűzött ismétlést. Most pedig az derült ki, hogy egy salzburgi választópolgárnak két alkalommal postázták a szavazócédulát.

A decemberre halasztást a hivatalos indoklás szerint „technikai hiba”, vagyis számos hibásan gyártott szavazócédula indokolta, mivel „nem volt lehetséges a szavazás jogszerű és kifogástalan lebonyolítása”. A vizsgálat szerint a korábban országszerte kiküldött szavazócédulák közül többnek a ragasztása nem volt megfelelő. Emiatt a levélben visszaküldött szavazatok érvénytelenek lehetnek.

A mostani újabb bakit a Die Presse beszámolója szerint az okozta, hogy az október 2-i választásra szóló cédulát egyszer ajánlva, másodszor rendes postai úton kapta meg a választó, aki Zell am See járásban, Saalfelden településen él. A helyi illetékes hivatal ugyanazon a napon postázta a két nyomtatványt (még az előtt, hogy döntöttek a szavazás elhalasztásáról). A belügyminisztérium közlése szerint a település a felelős a történtekért. A saalfeldeni illetékes azonban nem tudott magyarázatot adni a történtekre, és arról tájékoztatta az osztrák lapot, hogy nincs tudomásuk további esetekről.

PestiSracok facebook image

A Die Presse Helmut Fuchs bűnügyi szakjogászra hivatkozva azt írja, hogy a választópolgár az első szavazat leadásakor még jogosult a voksolásra, azonban a második esetében már nem, sőt büntethetővé válik. A lap a belügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva azt írta, hogy hat hónapos szabadságvesztés vagy pénzbírság járhat azért, ha valaki kétszer szavaz, mert választási csalásnak minősül.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.