Pesti Srácok

Magyar lehet a Teréz körúti robbantó

Magyar lehet a Teréz körúti robbantó
kép: police.hu

A Bors értesülései szerint magyarul beszélt a Teréz körúti robbantás elkövetője. A robbantó felkészült volt, mert a detonáció után lecserélte fehér sportcipőjét, a horgászkalap helyett pedig kapucnit húzott a fejére.

A robbantás után az elkövető kilépett a kapualjból, elhaladt a sérültek mellett, majd lecserélte fehér sportcipőjét, levette a fehér horgászkalapot, és kapucnival takarta el a fejét. Az egyik szórakozóhely előtt nekiment egy kidobónak, akitől tökéletes magyarsággal kért elnézést.

Dr. Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a portál értesülését. Azt azonban közölte a Borssal, hogy eddig közel kétszáz bejelentés érkezett a lakosságtól az esettel kapcsolatban. A kamerafelvételeken is látható szemtanúk közül már sokakat sikerült azonosítani és meghallgatni.

PestiSracok facebook image

A lap információi szerint a két sérült rendőr a Honvéd Kórházban 24 órás védőőrizet alatt áll, informátoruk így fogalmazott: „igen komoly védelmet kaptak, hiszen bár a Honvéd Kórház zárt intézmény, de ko­rántsem kijátszhatatlan.”

A rendőrség továbbra is várja a fotókat, videókat, információkat a lakosságtól, létrehoztak egy oldalt, ahová bárki feltöltheti kapcsolódó anyagait: http://robbantas.bm.gov.hu/

Forrás:

Bors

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.