Pesti Srácok

Magyar nőt erőszakoltak meg, 15 évet is kaphatnak érte a migránsok

Magyar nőt erőszakoltak meg, 15 évet is kaphatnak érte a migránsok

Tovább nyomoz a német rendőrség annak a magyar nőnek az ügyében, akit a gyanú szerint három afrikai bevándorló erőszakolt meg. A feltételezett tettesek jelenleg vizsgálati fogságban vannak, tettükért akár 15 évet is kaphatnak. A biztonságpolitikai szakértő szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy a multikulturális társadalom nem működik.

Az eset Mühlhausen város vasútállomásának közelében történt, a hatóságok csak annyit közöltek, hogy a tettesek kelet-afrikai, eritreiai származásúak és tovább folytatják a nyomozást, hogy kiderítsék a bűncselekmény részleteit. A Híradó úgy tudja, hogy az áldozat egy 26 éves miskolci nő, aki takarítóként dolgozik Németországban. Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a Híradónak azt mondta, a nő nem kért konzuli segítséget, de mindent megtesznek, hogy felvegyék vele a kapcsolatot. Szijjártó Péter külügyminiszter, amint tudomást szerzett az esetről, utasította a berlini nagykövetet, hogy lépjen kapcsolatba a helyi rendőrséggel, ez megtörtént jelenleg várjuk az információkat a helyi rendőrségtől, és természetesen mindent megteszünk azért, hogy eljussunk a magyar hölgyig, és amiben csak tudunk, abban segítsünk – tette hozzá.

Nógrádi György szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy a multikulturális társadalom nem működik.A biztonságpolitikai szakértő a Ma reggelben elmondta: német adatok szerint az év eleje óta átlagosan napi 500 bűncselekményt követnek el migránsok Németországban. Ennek nagy része rablás, lopás, molesztálás vagy szexuális bűncselekmény. Az eset kapcsán a kormányszóvivő az M1-en úgy fogalmazott: Európa nem tudja megvédeni a saját határait és nem képes szavatolni az európai emberek biztonságát. Kovács Zoltán azt is mondta: a kvótanépszavazás éppen arról szól, hogy meg tudjuk védeni az Unió polgárait.

PestiSracok facebook image
PS/Híradó, a fotó illusztráció!
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.