Pesti Srácok

Máris több mint háromszázan jelentkeztek határvédő rendőrnek

Máris több mint háromszázan jelentkeztek határvédő rendőrnek

Országosan 321 pályázat érkezett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) határvadász képzésére péntek estig a szeptember elsejei meghirdetés óta - közölte Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Kifejtette, a legtöbb pályázó Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyéből érkezett. Mindeközben összesen 2880 érdeklődőt tájékoztattak a pályázat részleteiről telefonon, elektronikus úton és a Facebookon - tette hozzá. A dandártábornok elmondta, hogy az első képzési csoport novemberben kezdheti meg a tanfolyamot, legkorábban pedig 2017 májusban állhat szolgálatba.

Pozsgai Zsolt rámutatott, hogy a felvételi követelményrendszer nagyon szigorú, minden második-harmadik jelentkezőből csak egy felel meg a pszichikai és fizikai felmérésen, ugyanakkor a középfokú rendészeti intézményekben háromszoros, a felsőfokúakban nyolc-tízszeres a túljelentkezés.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: vajdasag.eu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.