Pesti Srácok

A megkérdezett magyarok kétharmada szerint a migráció együtt jár az iszlám radikalizmussal

A megkérdezett magyarok kétharmada szerint a migráció együtt jár az iszlám radikalizmussal

A megkérdezettek kétharmadának véleménye szerint a muszlim közösségek nagyarányú balkáni jelenléte hozzájárul a szélsőséges iszlamista nézetek európai terjedéséhez, emellett a jelentős többség úgy gondolja, hogy a tömeges migrációval együtt jár a radikális iszlamista ideológia európai terjedése, valamint az "erőszakra nyitott" bevándorlásellenes mozgalmak megerősödése is - derül ki a Századvég Politikai Iskola Alapítvány felméréséből, amelyet a Migrációkutató Intézet juttatott el az MTI-hez pénteken.

A július 26-31. között kétezer ember telefonos megkérdezésén alapuló felmérésben egyrészt arra voltak kíváncsiak, hogy a társadalom mely tényezőkhöz köti a szélsőséges iszlamista nézetek terjedését, illetve mekkorának érzékeli a hazai és az európai terrorveszélyt. Másrészt a kutatás során körbe akarták járni a migránsok integrációjához kapcsolódó társadalmi elvárásokat, illetve a sikeres beilleszkedés kilátásainak megítélését. Harmadrészt fel akarták térképezni, hogy az emberek milyen gazdasági hatásokat társítanak az aktuális migrációs hullámhoz. A válaszadók megosztottak egy esetleges magyarországi terrortámadás valószínűségét illetően, de 90 százalékuk számít a közeljövőben újabb merényletre Nyugat-Európában. Kiderült az is, hogy az Iszlám Állam felszámolásától a magyar felnőttek háromnegyede a terrorveszély csökkenését várja. A megkérdezettek kimagasló többsége (10-ből 9 válaszadó) a migránsoktól a fogadó ország törvényeinek betartását, a munkaerő-piaci integrációt, a helyi kultúra elfogadását és ápolását, valamint a helyi nyelv ismeretét várja el. A kutatásban részt vevők szerint a sikeres integráció feltételei ugyanakkor a mostani migrációs hullámban nem teljesülnek: 10-ből 7-en úgy gondolják, hogy rövid távon nincs esély az Európába érkezők beilleszkedésére. Az így vélekedők mintegy fele a migránsok együttműködési hajlandóságának hiányát jelölte meg az integráció legfontosabb akadályaként. A kutatásban részt vevők között szinte teljes konszenzus volt abban, hogy sikertelen beilleszkedés esetén nőhetnek a társadalmi feszültségek, emelkedhet az erőszakos bűncselekmények száma, valamint megerősödhetnek a szélsőséges (vallási és egyéb) csoportok. A válaszadók 56 százaléka szerint a külföldi munkavállalók általánosságban inkább pozitívan járulnak hozzá a fogadó ország gazdaságához, ezzel szemben a mostani migrációs hullámban érkezők a megkérdezettek döntő többsége (81 százalék) szerint inkább negatív gazdasági hatást gyakorolnak. A kutatásban részt vevők válaszai megoszlanak a tekintetben, hogy a migránsok kiszorítják-e a fogadó ország lakosait a helyi munkaerőpiacról. Hasonló a helyzet akkor is, amikor a migráció európai nyugdíjrendszerek fenntarthatóságára gyakorolt hatásaira kérdeztek rá. Mindazonáltal a megkérdezettek 77 százaléka szerint a migráció nem jelent megoldást Európa népesedési problémáira. A válaszadók háromnegyede szerint a migránsokra fordított kiadások nem térülnek meg, így nem meglepő az sem, hogy a megkérdezettek 68 százaléka szerint e kiadásokat a tagállamoknak nem lenne szabad adóemelésből finanszírozniuk.

PS/MTI, Fotó: Magyar Idők

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.