Pesti Srácok

A megmaradás feltétele a nemzet egysége Lázár János szerint

A megmaradás feltétele a nemzet egysége Lázár János szerint

A kormány álláspontja egyértelmű: Magyarország demográfiai egységének megőrzése a hosszú távú fennmaradás feltétele - jelentette ki Lázár János pénteken Hódmezővásárhelyen.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének hódmezővásárhelyi csoportja által Maróth Miklós Széchenyi-díjas akadémikussal szervezett beszélgetésen kifejtette, történelmi tapasztalat, ha a Kárpát-medencében megváltoznak a demográfiai viszonyok, az csak a magyarok rovására történhet.

A politikus a népszavazási kampányban eddig tartott fórumainak tapasztalatait összegezve elmondta, az emberek érzik a veszélyét annak, miként lehet a két kultúrát összeilleszteni.

A miniszter úgy fogalmazott, érthetetlennek tartja, hogy Nyugat-Európa "föladta védekezési mechanizmusát". A migrációs krízis jelenleg azért jutott viszonylagos nyugvópontra, mert Magyarország és még néhány másik állam lezárta határait és kerítést épített - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Lázár János kiemelte, miközben Görögországot semmilyen szankció nem érte amiatt, hogy nem tartotta be a schengeni megállapodást, az unió határát kerítésépítéssel és napi 8 ezer katonával és rendőrrel védő Magyarország folyamatos fenyegetésnek és zsarolásnak van kitéve.

Maróth Miklós szerint az iszlám és a kereszténység viszonya aszimmetrikus: ha mi odamegyünk el kell fogadnunk az ő játékszabályaikat, ha ők idejönnek akkor is nekünk kell alkalmazkodni.

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi alelnöke elmondta, az elmúlt évtizedekben óriási demográfiai robbanás ment végbe a Közel-Keleten, kilencszeresére növekedett a lakosság. Az emberek elindulnak Európa felé, mert nem tudnak megélni.

A professzor szerint valóban háború van azon a vidéken, a konfliktust azonban külső erők robbantottak ki. Szíriából milliók menekültek a környező szegény országokba - Jordániába, Libanonba, Törökországba -, ahol nemzetközi szervezetek támogatásaiból működő táborokba kerültek, de ezek a segélyek elapadtak, részben ezért keltek útra az emberek Nyugat-Európa felé.

Maróth Miklós hozzátette: az érkezők igen kis része menekül valóban a háború elől, ezért ki kell szűrni azokat, akik csupán haszonélvezői próbálnak lenni mások tragédiájának. Hangsúlyozva, ez nem irgalmasság kérdése, el kell dönteni balekok vagyunk, akit kihasználnak, vagy sem.

Forrás: MTI, fotó: pestisracok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.