Pesti Srácok

Migránsok szöktek meg Kiskunhalasról

Migránsok szöktek meg Kiskunhalasról

Heten, többségében pakisztáni állampolgár szökött meg a Kiskunhalasi Menekültügyi Őrzött Befogadó Központból; öt férfit már elfogott a rendőrség, két pakisztáni társukat nagy erőkkel keresik - tájékoztatta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kedden az MTI-t.

Bakondi György magyarázatképpen hozzáfűzte: ebben a táborban olyan migránsokat őriznek, akik ellen valamilyen jogi eljárás folyik. Az illegális bevándorlók úgy döntöttek, hogy nem várják meg az eljárás végét, vagyis a szökéssel folytatták jogellenes tevékenységüket. Arról is beszámolt, hogy a migránsok átmásztak a sportteret övező kerítésen, majd a tábort körülvevő kőfalon.

A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint, a szökés még szeptember 3-án este, nem sokkal 9 óra előtt történt. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a képen látható férfiak jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” zöld számán vagy a 107, illetve 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.