Pesti Srácok

Róma visszalépne az olimpiai játékok rendezésétől

Róma visszalépne az olimpiai játékok rendezésétől

Róma polgármestere, Virginia Raggi megvonja a város támogatását a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére benyújtott pályázattól - jelentette a római városházára hivatkozva szerda reggel a Reuters brit hírügynökség.

Raggi délután találkozik Giovanni Malagóval, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnökével, valamint Luca di Montezemolóval, a római olimpiai kandidálást irányító bizottság elnökével, és sajtótájékoztatót is tart az ügyben. A júniusban megválasztott főpolgármester többször hangsúlyozta, hogy az anyagi nehézségekkel és korrupciós botrányokkal küzdő Róma számára nem tartja elsőrendűnek a nyolc év múlva esedékes játékok megrendezését. Nemet mondott az olimpiára Beppe Grillo, a római főpolgármester mögött álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére is.

Ha Róma visszalép, akkor Budapest mellett már csak két város marad versenyben, Los Angeles és Párizs. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság jövő szeptemberben - azaz egy év múlva - Limában dönt a helyszínről. A mostani városházi bejelentés előrevetíti, hogy Rómának szinte semmi esélye sincs a rendezésre, mivel a főváros támogatása döntő jelentőségű a kandidálásban. Úgy még egyetlen város sem rendezett ötkarikás játékokat, hogy nem állt mögötte a városvezetés.

Malago még hétfőn úgy nyilatkozott, szégyen lenne, ha Róma visszalépne a pályázattól. Úgy véli, Olaszország hitelességét fenyegeti, ha a visszavonják a kandidálást, és ez egyben az olasz sportélet veresége is lenne. Akkor még úgy fogalmazott, az utolsókig bízik abban, hogy Róma főpolgármestere nem mondja le az olasz főváros jelölését.

PestiSracok facebook image

A CONI elnöke szerint a visszalépés "borzasztó nemzetközi szégyen" lenne és Olaszország hitelességét sodorná veszélybe. Megjegyezte, hogy az esetleges negatív döntés nem az ő személyes veresége lenne, hanem az olasz sportéleté, mivel azt jelentené, hogy "a politika beleszólt és felülírta a sport döntéseit". Emlékeztetett, hogy a 2024-es olimpia költsége nem Róma lakosságát terhelné, és mintegy 177 ezer munkahelyet teremtene.

Kiemelte, hogy a felmérések szerint a 18 és 25 év közötti fiatalok többsége támogatja az olimpiai kandidálást. Korábban úgy fogalmazott, ha Róma most lemond a jelölésről, a következő harminc vagy akár ötven évre eleshet az újabb olimpiai rendezéstől.

PS/MTI, Fotó:Sportrajongó

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.