Pesti Srácok

Semmit nem értünk el - Távozik Pukli a Tanítanék Mozgalomból

Semmit nem értünk el - Távozik Pukli a Tanítanék Mozgalomból

Megírtam a Tanítanék tagjainak, hogy kiszállok a mozgalomból – nyilatkozta Pukli István, az MNO.nak. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint helytelen, hogy a mozgalom csatlakozott egy migránsok mellett kiálló tűntetéshez, mert elsődlegesen az oktatással kellene foglalkozniuk. Hozzátette, ezekből a célokból egyelőre semmit nem ért el a mozgalom.

„Próbáltam menet közben is hangoztatni, hogy nem vagyok a baloldal messiása, és ne várják azt tőlünk, a Tanítanék Mozgalomtól, hogy majd mi megbuktatjuk az Orbán-kormányt. A célunk az oktatási rendszer megreformálása és az újraépítése az alapoktól – nyilatkozta Pukli István az MNO.hu-nak adott interjújában megerősítve, hogy korábban ő is Fidesz szavazó volt, de csalódott.

A mozgalomból való kilépését többek közt azzal indokolta, hogy csatlakoztak a „Lásd meg az embert” elnevezésű, a migránsok mellett kiálló rendezvény mellett. Pukli István véleménye szerint ez a rendezvén erősen átpolitizált, és nekik az oktatás ügyével kellene elsődlegesen foglalkozni. Hozzátette, a ligetvédők ügye széles társadalmi rétegeket érint és nem megosztó, ezért támogatta őket.

Az igazgató elmondta, ő volt egyedüli a vezetőségből, aki nem támogatta a csatakozást a migránsok mellett kiálló tűntetéshez. Hozzátette, „azt, hogy megírtam a Tanítanék tagjainak, hogy kiszállok a mozgalomból. Nem azért, mert szeretném abbahagyni a küzdelmet az oktatásért. Pont azért, mert folytatni szeretném, de kizárólag a mellett az ügy mellett, amely mellett eredetileg elköteleztük magunkat.” Megjegyezte, végignézett eredeti célkitűzéseiken és megállapította, hogy egyelőre semmit nem értek el.

PestiSracok facebook image

Az igazgató arról is beszélt, egyelőre nem tervezi, hogy új mozgalmat alapítson, hozzátette, hogy ennek ellenére a neve elég jó brandnek számít. Hangsúlyozta, az oktatásban a legnagyobb problémát abban látja, hogy önkormányzati kézbe kerültek az iskolák, és a rendszer alul van finanszírozva.

Teljes cikk itt található.

Forrás: mno.hu Fotó: 24.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.