Pesti Srácok

Sok szálon indult el a Teréz körúti robbantás nyomozása

Sok szálon indult el a Teréz körúti robbantás nyomozása

El fogjuk fogni a tettest – vasárnap este ezt ígérte az országos főkapitány. A Kékfény tapasztalt nyomozókat kérdezett arról, hogyan dolgozik ilyenkor a rendőrség. A szakemberek kamerán kívül meséltek a bevett módszerekről, eszközökről. Nem véletlen a hallgatás. Bár sokan kritizálták a rendőri vezetést, amiért csak a robbantás után egy nappal álltak nyilvánosság elé, a Kékfény forrásai szerint nyomozástaktikai alapelv, hogy kizárólag akkor szólalnak meg, ha a tájékoztatással többet nyerhetnek, mint az elzárkózással. Például ilyen, ha nyilvánosság segítségére van szükség, mondjuk egy körözésnél, vagy ebben az esetben a 10 millió forintos vérdíj terjesztésénél.

Ami egészen biztos, hogy rögtön a robbanás után vizsgálni kezdték a környék telefonos cellainformációt és beszerezték a térfigyelő kamerák képeit. Sőt, lakossági felvételeket is várnak. A két egyenruhás megszokott útvonalon járőrözött gyalog. A tettes valahonnan tudta ezt. Kézenfekvő, hogy követte őket. Az viszont akkor jó eséllyel látszik majd a környéken készült felvételeken is. Még, ha takarja is az arcát, ahogy vasárnap a kalappal, sokatmondó lehet, hogy merről, mivel érkezik, hogyan távozik.

A másik nyom, amit a rendőrök azonnal vizsgálni kezdtek, maga a robbanószer. Egyszerűbb lenne a dolguk, ha katonai, vagy ipari anyagról lenne szó. Ezeket ugyanis alaposan dokumentálva lehet adni-venni. A világháborús robbanószerekkel kereskedő amatőr régészeket is ismeri a rendőrség. Ezt a vonalat gyorsan le lehet úgymond járni. 10 milliós vérdíjért már alvilági figurák is feldobják egymást, és informátorokkal a feketepiaci beszerzési forrásokat is eleve sokkal egyszerűbb ellenőrizni, mint azt, ha a tettes teljesen amatőr. Vagyis, ha bármelyik boltban megvehető anyagból, akár az interneten talált recept alapján gyártott magának otthon robbanóelegyet. Márpedig a Kékfény úgy értesült, hogy ennek van most a legnagyobb esélye.

Külön nyomozócsoport vizsgál minden lehetséges szálat

PestiSracok facebook image

Mint minden nyomozásnál, a rendőrök most is felvázolták a lehetséges megoldási szálakat. Minden verziót külön nyomozócsoport vizsgál, ez a bevett gyakorlat ilyenkor. Ebből négyet könnyű kitalálni. Egy-egy szál a két rendőr magán és szakmai előélete. Egy a magyarországi szélsőséges csoportok és egy a teljesen még mindig ki nem zárt terrorcselekmény, noha a nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülése után az elnök kijelentette: szó sincs dzsihadista merényletről. Az egyik csapat biztosan a korábbi hasonló, akár külföldi eseteket veszi elő. Elemzik az elkövetés módját, eszközét, egyéb jellegzetességét. Hogy lehet-e ugyanaz a tettes, netán valaki lemásolta a korábbi akciót.

Sok kérdésnek kell utánajárni

Miért pont ezt a két rendőrt, miért pontosan ott, miért akkor és miért ilyen brutális eszközzel akarták kivégezni? A Kékfény információ szerint a rendőrség belső elhárításának nevezett Nemzeti Védelmi Szolgálat azonnal elkezdte átvilágítani a két egyenruhás kapcsolatrendszerét. Hogy van-e olyan haragosuk, aki gyilkolni is képes. A legapróbb részletekig feltárják a teljes privátszférájukat. A szerelmi életüket is, hogy nincs-e a háttérben mondjuk egy elhagyott szerető. Az üzleti ügyeiket is vizsgálják. Nincs tartozásuk, követelésük, más egyéb pénzügyi vitájuk. És persze évekre visszamenőleg elemzik az intézkedéseiket is, hogy ki „rághatott be” rájuk, vagy csak egyikükre ennyire. Még a parkolási bírságaikat is előveszik most. A Kékfény úgy tudja, eddig semmi értékelhetőt nem találtak az NVSZ nyomozói.

A szélsőséges csoportokat sem zárhatják ki

Papp Károly főkapitány szerint a járőrökön keresztül az egész testületnek szólt a támadás. Itt is kérdés a miért? És el is jutottunk a szélsőséges csoportokig. Ez a terület a terrorelhárítóké és a titkosszolgálatoké. Ilyen horderejű bűntényeknél rutineljárás, hogy a tisztek szinte azonnal megkeresik az informátorokat, beépített ügynököket, hogy ki mit hallott a robbantásról, van-e bármilyen mozgolódás szélsőséges körökben. Harminc-negyven ilyen csoport van az országban, vannak köztük csak ideológiát követők, és vannak hatástalanított fegyverekkel gyakorlatozók is. Végül megvizsgálják a Magyarok Nyilait is, amelynek vezetője, Budaházy György pár hete kapott nem jogerősen a 13 év fegyházbüntetést. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy a szombati robbantás netán bosszú volt-e a banda ítélete ellen.

A rendszerváltás óta történt robbantások elkövetői szinte kivétel nélkül homályban maradtak, és a rendőrség nem akadt a nyomukra.

hirado.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.