Pesti Srácok

Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében

Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében

A hazatérés örömére és a szülőhely közösségének fontosságára is fel kívánja hívni a figyelmet a közmédia vasárnap az Itthon vagy - Magyarország szeretlek! - Szent Mihály nap a hungarikumok jegyében című egész napos műsorfolyamával.

Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője szombaton az M1 aktuális csatornán nyilatkozva elmondta, Szent Mihály-napja a népi hagyomány szerint a behajtás ünnepe is, ezért kérik azt a közmédia nézőitől, illetve hallgatóitól, hogy gondolják végig, mit köszönhetnek szülőhelyük közösségének. Kiemelte, a közmédia vasárnap reggeltől késő estig élő bejelentkezésekkel és stúdióbeszélgetésekkel várja az érdeklődőket a negyedik alkalommal megrendezett Szent Mihály-napi műsorfolyamban, amelyben a Duna és a Duna World mellett az M1, valamint a délelőtti műsorsávban a frissen elindult M5 csatorna is várja a nézőket. A műsorban a Dankó Rádió is aktívan részt vesz, továbbá a Kossuth Rádió és a közmédia internetes oldalai is jelen lesznek - fejtette ki Siklósi Beatrix, akik emlékeztetett, a műsorfolyamot úgy állították össze, hogy mind a 60 hungarikumot bemutassák.

PS/MTI, Fotó:programturizmus

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.