Pesti Srácok

Szexre kényszerítették a magyar nevelőotthonban a gyerekeket

Szexre kényszerítették a magyar nevelőotthonban a gyerekeket

Súlyos szexuális visszaélések vannak az egyik magyarországi nevelőotthonban a jogvédők és a hozzátartozók szerint. A Bors cikke szerint néhány hete egy nap alatt öt tinédzser került kórházba öngyilkossági kísérlet miatt. Négyen begyógyszerezték magukat, az ötödik gyermek pedig felvágta az ereit. Nem meghalni akartak, csak kikerülni a pokoli intézetből, ahol a nevelők édességért, zsebpénzért, kimenőért cserébe szexet kértek a rájuk bízott kiskorú gyerekektől.

Az ádozatok között egy 9 éves kislány is van, akit nevelői tanítottak meg arra, hogyan kell egy férfit orálisan kielégíteni. A kicsik 9–10 évesek voltak, a nagyobbak 13–15 esztendősek. Volt olyan korábbi lakó, aki azt sem tagadja, a bent folyó perverz játékok miatt lett torz a későbbi szexuális élete.

A jogvédők összesen tizenöt olyan fiatalat találtak, akik mertek beszélni, hogy mi történt velük, és zaklatóikat is megnevezték. Rendőrségi feljelentés is született az ügyben, a rendőrség feljelentés-kiegészítést rendelt el. A cikket alátámasztó összes bizonyíték – sértettek és megvádoltak nevei – a Bors szerkesztőségének birtokában vannak.

PestiSracok facebook image

Fotónk illusztráció!: berettyoujfa

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.