Pesti Srácok

Szíriában rekedt magyar család vár a magyar külügy segítségére

Szíriában rekedt magyar család vár a magyar külügy segítségére

Egy lejárt útlevél miatt Szíriában rekedt egy magyar család. Már tizenhat éve élnek kint, a háború ellenére is kitartottak – hangzott el az ATV Híradóban. A harcok a napokban elérték azt a várost is, amelyben a magyar anya és három gyermeke él. Az apát három éve börtönbe zárták, ezért nem tudják intézni a gyerekek papírjait. A Hamában élő család most a magyar külügytől vár segítséget. Az ATV műsorából kiderült: a legkisebb lány útlevele járt le, ezért a jordániai magyar nagykövetségtől kértek segítséget, mivel azonban a kislánynak nem volt meghívója, sem beutazási vízuma a szír útlevelével, a magyar útlevelét pedig az édesapa aláírásának hiányában nem hosszabbították meg.

Az anya Magyarországon ismerkedett meg a férjével, két kislányuk született. Közösen döntöttek úgy 2000-ben, hogy kiköltöznek Szíriába, Hamá városába. Kezdetben nagyon jól érezték magukat, ott született meg harmadik kislányuk is. 2011-től azonban minden megváltozott, egyre veszélyesebb lett az élet. Három évvel ezelőtt pedig elvitték a férfit, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy taxijával összeütközött egy katonai vezető kocsijával, és összeszólalkozott vele. Azóta börtönben van.

Az asszony szeretne hazajutni Magyarországra, az édesanyjához. Ez azonban nem egyszerű: a magyar útleveleik ugyanis lejártak, a szír papírjaikkal pedig csak menekülttáborokba juthatnának.

A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint mindent megtesznek a bajba került magyar állampolgárokért. Menczer Tamás, a Külügyminisztérium sajtófőnöke cáfolta a napokban megjelent sajtóinformációkat, mely szerint Magyarország jordániai nagykövetsége nem nyújt segítséget olyan magyarnak, aki Szíriában él, azért mert nem a beiruti, hanem a jordániai követséghez fordul segítségért. A család várhatóan Libanonon keresztül hagyhatja el a Közel-Keletet. Ott ideiglenes útlevelet intézhetnek nekik a külképviseleten. Leghamarabb egy héten belül Magyarországra érkezhet a magyar nő, akinek két gyermeke még hazánkban, legkisebb lánya pedig már Szíriában született.

Forrás: atv.hu, Faktor

PestiSracok facebook image

Fotó: AFP PHOTO/BULENT KILIC (Illusztráció)

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.