Pesti Srácok

Trump szerint Obamával tiszteletlenül bántak Kínában

Trump szerint Obamával tiszteletlenül bántak Kínában

Donald Trump republikánus elnökjelölt szerint Kínában tiszteletlenül bántak Barack Obama amerikai elnökkel.

Donald Trump az ohiói Cleveland egyik elővárosában kampányolva tért ki arra, hogy Obama elnököt szerinte tiszteletlenül fogadták Kínában, amikor megérkezett Hangcsouba, a G20-as országcsoport csúcsértekezletére. A republikánus elnökjelölt emlékeztetett arra, hogy az amerikai elnök nem tudott a vörös szőnyegen végigsétálni az Air Force One (az elnöki különgép) lépcsőjéről, mert a kínaiak nem gördítették oda a lépcsőt, így Obama csak - Trump megfogalmazásában - "a repülőgép oldalsó fémlépcsőjét" használta. Trump "a tiszteletlenség jelének" minősítette az esetet, s hozzátette, hogy ő ezek után nem lett volna hajlandó kínai tisztségviselőkkel találkozni. "Tudjátok mit, emberek, nagyon tisztellek benneteket, de most csukjuk be az ajtót és húzzunk el innen!" - fogalmazott a republikánus elnökjelölt, aki Obama helyében nem folytatta volna a kínai útját. Barack Obama a G20-as országcsoport csúcsértekezletére érkezett a kínai Hangcsouba, amely Csöcsiang tartomány fővárosa a Jangce folyó deltájában. Érkezésekor azonban nem a lépcső elmaradása volt az egyetlen malőr. A kínai vendéglátók ugyanis nem ismerték fel Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadót, és nem akarták őt az elnök közelébe engedni, sőt, a sajtókíséretet is félrelökdösték, és amerikai sajtójelentések szerint az egyik kínai azt kiáltotta oda a tiltakozó amerikai delegációnak, hogy "ez a mi országunk, ez a mi repülőterünk!". Obamával a Fülöp-szigetek elnöke, Rodrigo Duterte sem éppen illedelmes stílusban beszélt. A filippinó politikus ugyanis hétfőn kurafinak nevezte az amerikai elnököt, s figyelmeztette őt, ne merje megkérdőjelezni a kábítószer ellen meghirdetett háborúját. A CBS televízió tudósítása szerint Duterte a fülöp-szigeteki Davao repülőterén tartott rövid sajtóértekezletén fogalmazott így, mielőtt elindult az ASEAN-országok csúcsértekezletére Laoszba. A csúcsértekezlet kedden kezdődik, és az amerikai elnök is részt vesz rajta.

PS/MTI, Fotó: conservativetribune.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.