Pesti Srácok

"A bátornál is bátrabb a két kitüntetett"

"A bátornál is bátrabb a két kitüntetett"

A Magyar Becsület Rend kitüntetést vehetett át Tőkés László volt királyhágó-melléki református püspök, Fidesz-KDNP-s európai parlamenti képviselő és Olofsson Placid bencés szerzetes vasárnap az Országházban.

A kitüntetések átadásán Orbán Viktor miniszterelnök hangsúlyozta: a bátornál is bátrabb a két kitüntetett, "embert próbáló időben tettek tanúbizonyságot hitről és becsületről, szabadságról és hazaszeretetről. Olyan határhelyzetekben álltak helyt a rájuk bízottakért, amelyekben sok ember elbukott volna - emelte ki.

- tette hozzá a kormányfő. A miniszterelnök a magyar szabadság és az európai keresztény kultúra két bátor tanúságtevőjének nevezte a kitüntetetteket. A Tőkés László kitüntetéséről szóló rendelet már március 11-én megjelent a Magyar Közlönyben, napokkal azután, hogy Klaus Iohannis román államfő visszavonta Tőkés Románia Csillaga kitüntetését, miután európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon "védhatalmi" szerepet Erdély érdekében.

PestiSracok facebook image

A Magyar Becsület Rend odaítélésének indoklása hasonló, mint amivel 2009-ben megkapta a Románia Csillaga kitüntetést: bátorságának és emberi méltóságának - ami a személyes példa erejével a kommunista diktatúrát megdöntő temesvári forradalom kirobbanásához vezetett, s ezáltal megnyitotta a szabadság útját Románia és az erdélyi magyarság előtt - kivételes elismeréseként adományozták neki a kitüntetést.

A századik életévében járó Olofsson Placid bencés szerzetes-papot 1946-ban tíz évre a Gulágra internálták kényszermunkára, és hazatérte után sem dolgozhatott sem papként, sem tanárként. Az indoklás szerint a kitüntetést a kivételes élethivatását a legembertelenebb körülmények között is reményt adó derűvel megélő, a sokféle megpróbáltatás ellenére is töretlen és lelkiekben egyre gazdagodó, páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként kapta.

A kitüntetések átadásán ott volt mások mellett Kövér László, az országgyűlés elnöke, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter, Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát.

PS/MTI, Fotó:PS/MTI

Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.