Pesti Srácok

A Csellengőkben is szerepelt gyerekként a körúti robbantó

A Csellengőkben is szerepelt gyerekként a körúti robbantó

A Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László egyelőre semmit sem mond a rendőröknek az indítékairól. A róla készült képek azt sugallják, mintha nem is igazán érdekelné, ami vele és körülötte történik, pedig ha bebizonyosodik, hogy valóban ő készítette és indította be a pokolgépet, akár életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélhetik.

A gyanúsított büntetlen előéletű és a hatóságok eddigi információja szerint szélsőséges csoportokhoz sem tartozott, így nem tudni, mi hajtotta a rendőrök elleni merényletben. A férfi múltjában viszont viharos gyermekkor rajzolódik ki, ami könnyen lehet, hogy közrejátszik a későbbi viselkedésében. Még 2001-ben tűnt fel hétévesen az akkor négyéves húgával együtt a Csellengők című műsorban; apjuk ekkor vitte őket magával Venezuelába, mert attól tartott, hogy a válás után az anyjuknál helyezik el a gyerekeket. Az apa ellen ekkoriban nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben.

A család egyik ismerőse szerint rengeteg veszekedés, eldurvult viták előzték meg a válást, olykor éppen a gyerekek elhelyezésén.

PestiSracok facebook image
Hétéves gyerekként a Csellengőkben (kép: index.hu)
Hétéves gyerekként a Csellengőkben (kép: index.hu)

Az ilyen problémás családban felnőtt körúti robbantót az édesanyjától szondáztatás során szerzett DNS-minta alapján azonosították be, miután azt összevetették a bombát tartalmazó hátizsák maradványain talált DNS-mintával. A férfi édesanyja Budapesten él, és abban az országosan ismert fővárosi cukrászdában dolgozik, amelynek a nő testvére, vagyis a robbantó nagynénje a tulajdonosa.

P. Lászlót szerda délután, 26 napi bujkálás után kapta el a TEK Keszthelyen, a nyomravezetői díjat visszavonják.

blikk.hu

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

„Valahol fenn úgy döntöttek rólam, hogy a Ferencváros legyen az életem!” – Nyolcvan éves lenne, de már tíz éve nincs közöttünk a Császár (2. rész)

Exkluzív 2021 október 17.
Az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, Albert Flórián pályafutását bemutató írásunk első részében egészen 1967 végéig jutottunk el. Innen folytatjuk most a zseniális játékos életútjának felelevenítését, feltárva a korszak sajátosságait, szót ejtve a kiváló labdarúgó emberi kapcsolatairól és megidézve gondolatait ferencvárosi kötődéséről, valamint arról, hogy ő maga mire volt a legbüszkébb a saját karrierjét tekintve.