Pesti Srácok

Felismerte egy pénztáros a Teréz körúti robbantót

Felismerték a Teréz körúti robbantót a róla közzétett felvételek alapján. A nyilvánosságra hozott biztonsági kamerás felvételek az utcán, illetve egy üzletben rögzítették a horgászkalapos elkövetőt, akit ráadásul a telefonja is lebuktathat.

A robbantót annak az üzletnek a pénztárosa szúrhatta ki, amelyben röviddel a robbantás előtt vásárolt, és felvételek is készültek róla. A pénztárost kihallgatták, állítólag részletes személyleírást is adott az illetőről. A rendőrség gyanúja és a felvételek szerint egyébként már az üzletben is úgy vásárolt, hogy a bomba ott lapult a hátizsákjában.

Ezenfelül egy további forró nyomot is hagyott maga után az élelmiszerboltban. A felvételeken úgy tűnik, épp egy telefonálást fejezett be, amikor belépett a boltba; erre utalhat, hogy a boltba lépve, a beszélgetés végén a headset egyik felét kiszedte a füléből.

PestiSracok facebook image

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő úgy nyilatkozott, hogy nem akar tippeket adni a médiát nyilván szintén figyelő elkövetőnek, de a rendőrség utána tud menni az érintett körzet telefonos forgalmának. „Az is nyilvánvaló, hogy a rendőrség dolgozik ezen, és ennek lehet eredménye” – véli a szakértő, aki szerint több lehetőség is fennáll. Lehet, hogy az elkövető csak zenét hallgatott, lehetett teljesen átlagos telefonbeszélgetés, de akár arra is utalhat, hogy volt társa a merényletben.

A Bors megkereste Nagy Andreát, a Központi Nyomozó Fő­ügyészség szóvivőjét, aki közölte, hogy nem kívánnak tájékoztatást adni a minden részletre kiterjedő nyomozásról.

ripost.hu, borsonline.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.