Pesti Srácok

Jön a digitális érettségi

Jön a digitális érettségi

2019-től több tárgyból digitális érettségit tehetnek a diákok, emellett a diákok a dolgozatokat is így írják majd az iskolákban – tudta meg a Magyar Idők. Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztosa szerint a cél a fiatalok megfelelő színvonalú digitális írás- és olvasástudás elsajátítsa a középiskolában.

A 2019 szeptemberében kezdődő tanévben pedagógusok, intézményvezetők, szülők és diákok egyaránt azt tapasztalhatják majd, hogy döntő részben megvalósult az oktatási rendszer digitális átalakítása – mondta lapnak Deutsch Tamás, a Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos. Hozzátette: a legfontosabb cél, hogy minden diák úgy kerüljön ki a magyar köznevelési rendszerből, hogy a digitális kornak megfelelő színvonalú digitális írás- és olvasástudással rendelkezik. Tájékoztatása szerint a digitális átállás előkészületei már 2017 elején elkezdődnek. Ennek részeként 40 ezer pedagógusnak biztosítják majd a digitális kompetenciáik jelentős gyarapításához szükséges továbbképzést térítésmentesen. A digitális oktatási rendszerben a gyerekek tableten is tanulnak, az eszközbeszerzésre első lépésben több mint 30 milliárd forintot fordítanak.

A Digitális oktatási stratégia (DOS) értelmében az intézmények döntő többségében már 2019 szeptemberére legalább 100 megabit per szekundumos vezetékes internetkapcsolatot építenek ki, továbbá minden osztályteremben, közösségi térben lesz wifi. Az oktatási rendszer digitális átalakítását követően a megfelelő digitális írás- és olvasástudást korszerű vizsgamódszerekkel fogják majd mérni a diákok és tanárok esetében egyaránt. Ennek részeként a pedagógus életpálya-modell része és az előmenetel feltétele lesz a digitális pedagógiai szaktudás.

PestiSracok facebook image

Deutsch Tamás kitért arra is: a digitális eszközhasználat a dolgozatírásban is megjelenik; ennek értelmében elképzelhetőnek tartja, hogy 2019-ben bizonyos tantárgyakból már digitálisan történjen az írásbeli érettségi vizsga.

Forrás: Magyar Idők

Fotó: kormány.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.