Pesti Srácok

Kiegyenlítette egymást az elvándorlás és a hazaköltözés

Kiegyenlítette egymást az elvándorlás és a hazaköltözés

Több lépcsőben orvosolható a munkaerőhiány, amelyre a béremelés mellett a versenyképesség, a hatékonyság növelése adhat választ. A statisztikák szerint az első fél évben csökkent az elvándorlás – írta hétfőn a Magyar Idők.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lapnak elmondta: az elvándorlás, valamint az ebből eredő szakemberhiány nemcsak Magyarországot, de az egész közép-európai régiót sújtja. A hiány azonban hosszabb távon veszélybe sodorja a működőtőke beáramlását.

Hangsúlyozta, hogy első lépésben a képzés átalakítását kell megoldani, a szakképzés mellett az egész oktatásét. Az elvándorlás megfékezéséhez hozzájárulnak olyan szempontok is, mint az általános közérzet, a lakhatás megoldása. Emellett a felnőttképzés erősítésére is nagyobb súlyt kell helyezni, mivel ez a közfoglalkoztatottak elsődleges munkaerőpiaci elhelyezéséhez is hozzájárul, ahol még több mint százezres munkaerő-tartalék van. A kamara elnöke kiemelte: az itthon dolgozó munkaerő képzett és versenyképes, az elvándorlás pedig jelentősen lassult az első félévben, mivel a statisztikák szerint bár 31 ezren vándoroltak ki, 30 ezren hazaköltöztek Magyarországra.

PestiSracok facebook image

A szakember szerint az uniós pénzek feltételeként elsődlegesen nem a létszámbővítést, hanem a hatékonyság, valamint a termelékenység növelését kellene ösztönözni. A harmadik lépcső a munkaerőhiány kezelésében a béremelés. Tavaly 6,5 százalékkal emelkedtek a reálbérek, az idei első félévben pedig már 7,5 százalékkal.

A járulékcsökkentéssel kapcsolatban Parragh László óvatosságra intett. Úgy vélte, a közterhek mérséklése csak a gazdasági egyensúly megtartásával történhet, nagy mozgástere pedig sem a nyugdíj, sem az egészségügyi kasszánál nincs a kormánynak.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.