Pesti Srácok

Látták a körúti robbantót a Népligetnél

Látták a körúti robbantót a Népligetnél

Már olyan tanú is jelentkezett a nyomozóknál, aki a Népliget közelében látta a Teréz körúti robbantót – tudta meg a Magyar Nemzet ügyészségi forrásokból. A bejelentő a lap szerint azután kereste fel a rendőrséget, hogy hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) új fényképeket tett közzé az elkövetőről. A hatóságok közlése szerint a robbantó a helyszíntől egészen a Népligetig gyalogolt.

Már több mint 870 lakossági bejelentés érkezett a hatóságokhoz az elkövetővel és a bűncselekménnyel kapcsolatban

- tájékoztatta a Magyar Nemzetet Nagy Andrea, a KNYF szóvivője. A nyomozás érdekeire hivatkozva viszont nem kommentálta azt az értesülést, hogy

olyan tanú is jelentkezett, aki a hét elején kiadott fényképek alapján ismert rá az elkövető ruházatára

. Az ügyészség továbbra is várja annak a férfinak a jelentkezését, aki a merénylet előtt nem sokkal a Dob utcai Queen’s Court Hotelben és a Rebo bárban járt. Úgy sejtik, ő további részletekkel segíthetné a nyomozást.

A kerékpáros szemtanú sem jelentkezett még

PestiSracok facebook image

Még mindig keresik azt a kerékpárost is, aki a robbantásról közzétett videofelvételeken látható, és pillanatokkal a támadás előtt járt a helyszínen

. Emellett a nyomozók kérik, hogy aki felismeri az elkövetőt, hollétéről vagy a ruházatáról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrségnél vagy az ügyészségnél.

Képkockánként elemzik a videókat

A detonációban súlyosan megsérült két rendőr állapota állítólag folyamatosan javul. A hatóságok az elmúlt napokban ismét kikérdezték őket. Arról a Magyar Hírlap írt, hogy a nyomozók képkockánként elemzik az elkövetőről készült videókat.

Úgy tűnik, a támadó még arra is figyelt, hogy megváltoztassa a járását

. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a mozgása azért tért el a különböző helyszíneken, mert a körúton még több réteg ruhát viselt, majd ezektől fokozatosan vált meg. A

lap információi szerint nincs olyan felvétel, amelyen az elkövető belenézne a térfigyelő kamerákba, vélhetően jól ismerte a környéket, megtervezhette az útvonalát

. Forrás: Magyar Nemzet Fotó: police.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

„Sok zenekar szeretne ekkora szubkultúrának játszani” – Petrás János és Bäck Zoltán, a Kárpátia tagjai a Polbeatben

‎Polbeat 2023 január 24.
Petrás János, a zenekar énekes–szövegírója, és Bäck Zoltán gitáros már régi vendégek a köreinkben. Petrás a PestiSrácokon osztotta ki a Gyurcsánnyal szövetkező Jobbikot, itt méltatta a koronavírus-járványban hősként helytálló ápolókat és szintén a PS-en követelte, hogy fosszák meg magyar állampolgárságuktól a hazát eláruló momentumosokat, míg Bäck a Halhatatlanok napja című megemlékezésünkön szólalt fel korábban, az ’56-os hősök bátorságát hangoztatva. Vésey Kovács László és Ambrózy Áron most a csapat körül kialakult „k*rva nagy szubkultúráról”, a készülő lemezükről, az ún. nemzeti rockról és a környező államokban támadt nehézségeikről beszélgetett a két zenésszel, de persze a politikai kitekintés is belefért a programba.