Pesti Srácok

A menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasítanák

A menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasítanák

A menekültekkel szembeni negatív közhangulatra figyelmeztet Alsó-Ausztria tartomány vezetése, amely szerint egy újabb menekültbefogadó központ terve erőteljes helyi ellenállásba ütközne - számolt be kedden a Kurier című osztrák napilap.

"A tartomány egyértelműen jelezte, hogy a hajó megtelt" - olvasható a beszámolóban. "Bármilyen kisebb menekülthullám, amely miatt több mint ezer férőhelyes menekültszállást kellene létrehozni, technikailag hatalmas nehézséget jelente a tartománynak" - idézte a lap a néppárti tartományi vezetés közleményét, amelyet a belügyminisztériumnak is eljuttattak. A dokumentum a biztonság, az egészségügy, a kísérő nélküli kiskorúak és a költségvetést terhelő szociális támogatás kérdésére hivatkozva a szükségállapot mielőbbi életbelépést szorgalmazza.

A szükségállapot életbe lépése esetén a menedékkérőket már az osztrák határnál visszautasíthatnák. Ettől csak emberi jogi okokból, például családegyesítés miatt térnének el.

A lap megemlíti: a tapasztalatok szerint a tartomány egyes településein annyira rossz a hangulat, hogy szinte lehetetlen konfliktusok és a lakosság ellenállása nélkül létrehozni új menekültszállásokat.

PestiSracok facebook image

A szociáldemokrata tartományi tanácsos, Maurice Androsch szerint azonban közel sem ennyire drámai a helyzet. A lapnak adott nyilatkozatában ugyanakkor kiemelte: elő kell készíteni a nemzeti hatáskörben végrehajtandó intézkedéseket, ha megismétlődnének a tavalyi események.

Jelenleg Alsó-Ausztria 15 ezer menekültet lát el. A tartományban található Traiskirchen befogadóközpont tavaly ősszel túlzsúfoltsággal küzdött, hiszen akkor több mint 4300 embert helyeztek el. A Bécstől mindössze 20 kilométerre található központban 590 menekült él, itt jelenleg nyugodt a helyzet.

Mintegy 26 500 menekültügyi eljárás indult meg augusztus végéig Ausztriában a belügyminiszter legutóbbi tájékoztatása szerint. Ez az idei évre meghatározott felső korlát több mint hetven százalékát teszi ki. Július végén ez a szám még 24 ezer volt.

Az osztrák kormány korábbi döntése szerint 37 500 menedékkérelmet fogad el az ország idén. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor Ausztria lezárhatja a határait.

Forrás: MTI, fotó: alfahir.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.