Pesti Srácok

Migránsból egyre több van, a kötelező kvóta hívei viszont fogynak

Migránsból egyre több van, a kötelező kvóta hívei viszont fogynak

Milliós nagyságrendű tömegek mozognak Afrikában, egyre többen indulnak útnak Európa felé, s Szerbiában is már több mint hétezer migráns van – emelte ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 csatornán.

Bakondi György hozzátette, új útvonalakon is próbálkoznak, például a török-bolgár határon, ezért az EU-tagországok fenntartják a tömeges migráció miatt hozott intézkedéseiket. A főtanácsadó az uniós belügyminiszterek találkozójáról elmondta: azt remélték, hogy a tények – Európa belső biztonságának romlása, a fenyegetettség növekedése, az egyre több bűn- és terrorcselekmény, illetve a megakadályozott cselekmények – rávilágítanak arra, hogy a schengeni térség ellenőrzését vissza kell állítani.

Emellett azt is remélték, hogy az Európai Bizottság leveszi a napirendről a kötelező kvóták kérdését, de ez nem történt meg, annak ellenére, hogy növekedett azon országok száma, amelyek a kötelező kvótarendszert nem tartják jó ötletnek; a visegrádi négyek mellett például Ausztria sem – tette hozzá. Egyre többen vélik úgy, hogy a felső korlát nélküli tömeges befogadás, a könnyített családegyesítések veszélyt jelentenek Európa biztonságára – jegyezte meg Bakondi György.

PestiSracok facebook image

MTI

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.