Pesti Srácok

Mindkét fél békét akar Kolumbiában, de a nép elutasította

Mindkét fél békét akar Kolumbiában, de a nép elutasította

Nem támogatták a békemegállapodást a kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) szélsőbaloldali gerillacsoport között a kolumbiai népszavazók. A voksolók 50,2 százaléka utasította el az 52 éve tartó, több mint 260 ezer életet követelő fegyveres konfliktus lezárását célzó békeszerződést, mert szerintük az túl elnéző a fegyveres gerillákkal szemben.

Az AP amerikai hírügynökség közlése szerint a „nem” és az „igen” szavazatok között 60 ezer voks a különbség az előbbiek javára. A referendumon viszonylag alacsony volt a részvétel, a 34,9 millióból mintegy 13 millió választópolgár élt szavazati jogával. Juan Manuel Santos kolumbiai elnök, aki a népszavazással a „lehető legszélesebb legitimitást” akarta biztosítani a békemegállapodásnak, előzetesen közölte: nincsen másik terve, és amennyiben a „nemek” győznek, újra kiéleződik a fegyveres konfliktus.

Az eredmény kihirdetése után Santos közölte, hogy elismeri a vereséget. Hangsúlyozta, a tűzszünet továbbra is érvényben van, folytatja munkáját a béke elérése érdekében. Az elnök közölte azt is, hogy a hétfői nap folyamán összehívja a politikai pártokat, hogy megvitassák a békefolyamat jövőjét, valamint Havannába küldte a kormány tárgyalóit, hogy az eredményt Kubában váró FARC-vezetőkkel konzultáljanak.

PestiSracok facebook image

A másik oldal is békét akar

A FARC, amely az elejétől kezdve ellenezte a népszavazást, először Twitter-bejegyzésében reagált az eredményre, amiben hangsúlyozta: továbbra is a béke elérését tűzi ki céljául. Később Rodrigo Londoño FARC-vezér közölte, hogy a szervezet mélységes sajnálattal fogadta az eredményt, ugyanakkor nyomatékosította, szervezete eltökélt a béke elérésében. A csoport korábban is világossá tette, hogy véget akar vetni a félévszázados konfliktusnak. Egy szombati közleményében például bejelentette, hogy a békeegyezmény keretében pénzügyi kárpótlást nyújt az évtizedes konfliktus áldozatainak, ehhez pedig előzetesen számot ad anyagi forrásairól a kormánynak.

Az ellenzők szerint a gerillák nem érdemelnek kegyelmet

A békeszerződés ellenzői – Álvaro Uribe korábbi elnökkel az élükön – úgy vélik, hogy az egyezmény túlságosan is elnéző a fegyveresekkel szemben, ezért újratárgyalását követelik. A megegyezés értelmében a népszavazás sikere esetén a FARC mintegy 6 ezer harcosa leteszi a fegyvert, majd a gerillaszervezet az ENSZ felügyelete alatt fél éven belül politikai párttá alakul át. Az ezt bírálók szerint nem lehet hagyni, hogy a gerillák csak úgy beilleszkedjenek a társadalomba, és megússzák a börtönbüntetést.

A szeptember végén kötött békeszerződés lehetővé tenné a FARC-nak, hogy induljon a 2018-as elnöki és parlamenti választásokon, és 10 kongresszusi mandátumot is biztosítanának a gerillacsoportnak a 2026-ig. A gerillák felhagynának a drogkereskedelemmel, és részt vállalnának a kolumbiai vidékfejlesztésben. A megállapodás egyik ellentmondásos pontja az, hogy a gyilkosságokért, robbantásos támadásokért és egyéb bűncselekményekért felelős gerillaparancsnokoknak egy különleges bíróság előtt kellene felelniük, amely viszont alternatív büntetést szabna ki rájuk, például aknamentesítésre köteleznék őket.

Megfigyelők szerint a népszavazás eredménye kudarc Santos elnök számára, aki így kénytelen lesz újratárgyalni a békemegállapodást.

MTI

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.