Pesti Srácok

Mintegy 30 kilométert tettek meg a Belgrádból a magyar határ felé indult migránsok

Mintegy 30 kilométert tettek meg a Belgrádból a magyar határ felé indult migránsok

Valamivel több mint 30 kilométert tettek meg, és a vajdasági Ópazováig (Stara Pazova) jutott el a Belgrádból a magyar határ felé kedden elindult migránsok egy része.

Körülbelül 300 fiatal férfi délelőtt indult el a belgrádi autóbuszpályaudvarról. A helyszíni beszámolók szerint önként keltek útra, azt mondták, nem várakoznak tovább a hidegben, folytatni akarják útjukat. A fiatal férfiak a magyar határ megnyitását követelő, kézzel írt papírlapokat lengettek. Ópazováig már valamivel kevesebben jutottak el, a többiek feladták a gyaloglást, illetve a szerb fővároshoz közelebbi településeken pihentek meg - számoltak be a helyszínen tartózkodó szerb újságírók. A rendőrség közölte, hogy a migránsok és a helyi lakosság biztonsága érdekében rendőrök biztosítják a menetet.

A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a magyar határ megnyílik előttük.

Az út szélén gyalogló migránsok már Belgrádban is feltartották a forgalmat, a fővárostól 13 kilométerre fekvő Batajnica előtt pedig komoly forgalmi dugót okoztak, azon az útszakaszon egy időre szinte teljesen leállt a forgalom.

PestiSracok facebook image

A B92 belgrádi televíziónak a migránsokat segítő információs központ egyik képviselője, Gordan Paunovic úgy nyilatkozott: véleménye szerint nem saját maguktól indultak el a migránsok, valószínűbb, hogy "valamilyen aktivisták" bíztatták őket. A B92 szerint feltételezhetően a No Borders nevű csoport állhat az illegális bevándorlók tüntetésének és útra kelésének hátterében, a csoport ugyanis korábban is tiltakozásra buzdította már a migránsokat.

A Blic írt arról, hogy a férfiakat három - állítólag svájci - nő vezette. Őket azonban nem lehetett megközelíteni, nem nyilatkoztak a sajtónak, a migránsok azonban azt állították, hogy a nők az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) képviselői, akik segíteni jöttek.

Újságíróknak azt mondták, nagyon hosszú utat tettek már meg Szerbiáig, most már nem fogják feladni. Az úgynevezett balkáni migránsútvonal márciusban ugyan hivatalosan lezárult, korábban azonban több mint 700 ezren haladtak át Szerbián. Március óta viszont a migránsok embercsempészek segítségével jutnak be a nyugat-balkáni országba, hogy onnan folytassák útjukat az Európai Unióba. Belgrád nem közölt hivatalos adatokat arról, hogy idén hány migráns haladt át az országon, viszont a migránsútvonal hivatalos lezárását követően is több százan érkeztek naponta. Ők általában kisebb csoportokban utaztak vagy gyalogoltak a szerb-magyar határ felé, így nem keltettek akkora feltűnést, mint a keddi több száz fős csoport.

Szerbiában jelenleg 6-7 ezer migráns tartózkodik - jelentette be Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár kedden. A bevándorlók Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.

Július közepén szintén több száz migráns indult útnak gyalog a magyar határ felé a szerb fővárosból, akkor egy nap után feladták a 200 kilométeres gyaloglást, és vonattal, valamint autóbuszokkal folytatták útjukat a szerb-magyar határig.

Forrás: MTI, fotó: csepel.info

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.