Pesti Srácok

Nem rasszista indokból - Pénzbüntetést kaphat László Petra

null

Január második hetében kezdik meg László Petrának, a jobbikos N1 Televízió volt operatőrének büntetőperét a Szegedi Járásbíróságon – tudta meg a MagyarIdők.hu. A Csongrád Megyei Főügyészségen tájékoztatása szerint az illetékes vádhatóság pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Emlékezetes, László Petra 2015. szeptember 8-án főszerkesztői utasításra ment munkatársával Röszke külterületére, egy gyűjtőponthoz. Fél kettő környékén az 1300 ott tartózkodó migráns közül négyszázan kitörtek a rendőrök gyűrűjéből. A menekülők a vádlott mellett szaladtak el, aki kamerázás közben egy fiatal férfit lábszáron, majd egy kiskorú lányt térden rúgott.

A vádlott röviddel ezt követően egy gyermeket a kezében tartó férfi felé is rúgott, azonban a rúgás a férfit nem érte el, ő a lendület miatt esett el. A vádirat szerint erőszakos bűncselekmény történt, de nem rasszista indokból. A később Spanyolországban feltűnő férfi egy labdarúgóklubnál kapott állást, bár idővel elbocsátották, mert spanyolul máig nem volt képes vagy hajlandó megtanulni.

Teljes cikk itt olvasható.

PestiSracok facebook image

Forrás: MagyarIdők.huFotó: jobbegyenes.blog.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.