Pesti Srácok

Nem tudják azonosítani a Teréz körúti robbantót

null

Továbbra sem tudták azonosítani a Teréz körúti robbantót, aki egy szakértő szerint idősebb lehet, mint ahogy azt eddig gondolták. A hatóságok elemzik az elkövetőhöz köthető mobiltelefonos cellainformációkat is - írta csütörtöki számában a Magyar Idők.

Senki nem ismerte fel eddig a Teréz körúti robbantót, tudta meg hivatalos forrásból a lap. A megkérdezett - személyiségelemzéssel és profilalkotással foglalkozó - szakember a másodjára közzétett, jobb minőségű videó alapján úgy véli, hogy a merénylő inkább egy középkorú, 40-50 éves férfi lehet, aki láthatóan sportos, edzett, és jelenleg is ügyel a fittségére. A szakember szerint szikár, vékonyabb alkat, aki a hétköznapi életében még véletlenül sem öltözik úgy, ahogy az a felvételeken látszik. A vásárlás során még nála volt a hátizsák, amelyben ott lehetett a pokolgép. A feltűnő sivatagi katonai kalap a figyelemfelhívást erősítette. Az elkövető azt akarta, hogy mindenki a kalapra emlékezzen, és ne más, fontos részletekre, például az arcára. Mint írják, a nyomozók minden bizonnyal már elemzik a férfi eddig ismert tartózkodási helyéhez tartozó mobilhálózati cellák adatait, amely alapján közelebb juthatnak a merénylőhöz. A nyomozást irányító Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint a hatóság továbbra is egy 20-25 éves fiatalembert keres, aki a szeptember 24-i robbantás elkövetésével gyanúsítható.

PS/MTI, Fotó: Police.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.