Pesti Srácok

Németh Zsolt: a NATO-val összhangban kell gondolkodni az európai hadseregről

Németh Zsolt: a NATO-val összhangban kell gondolkodni az európai hadseregről

Az európai biztonsági stratégia volt a fő témája a spanyolországi San Sebastianban a Konrad Adenauer Alapítvány szervezésében tartott tanácskozásnak, amire az európai országok parlamentjeinek képviselőit és az európai biztonsági stratégia szakértőit hívták meg.

A külügyi bizottság elnöke hangsúlyozta: az Európai Unió (EU) által nyáron elfogadott biztonsági stratégia előremutató és színvonalas dokumentum, amire lehet alapozni az európai kül- és biztosításpolitika további építése során. Fontosnak tartotta, hogy ez a stratégia elmozdult az "európai értékek világban való képviseletétől" az európai stabilitás elősegítéséig, vagyis, hogy a belső biztonság megteremtése Európa legfontosabb feladata.

Németh Zsolt felhívta a figyelmet arra, hogy az EU a következő időszakban végrehajtási terveket fogad el, közülük a legfontosabb a biztonsági és védelmi terv kidolgozásával, vagyis az európai hadsereggel kapcsolatos előkészületekkel foglalkozik majd. Ezt előreláthatólag novemberben a külügyminiszterek, decemberben pedig az Európai Tanács vitatja meg - tette hozzá. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a jelenlegi biztonsági helyzetben nagyon fontos, hogy a britek szerepvállalása hosszú távon biztosított legyen, hiszen Nagy-Britannia a legjelentősebb katonai erővel rendelkező európai hatalom. Ugyancsak fontos kérdésnek tartotta, hogy Németország "fel tud-e nőni" ahhoz az új szerephez, amelyet a biztonsági stratégia megvalósítása során el kell látnia.

Németh Zsolt kiemelte: a NATO-val összhangban kell gondolkodni az európai hadseregről. Például a NATO vonakodva vállal szerepet akár a Földközi-tengeren, akár az Égei-tengeren a külső határvédelemben, így ebben egy európai hadseregnek lehet szerepe - magyarázta. Úgy vélte: a döntő kérdés az, hogy képes lesz-e Európa maga mögött hagyni a "biztonsági potyautas" szerepet, amelyet az elmúlt évtizedekben élvezett, és elindulni a nagyságrendileg új minőségű képességfejlesztés irányába. Ha ez megtörténik, akkor várható, hogy a NATO részéről is szabad utat kap majd az európai hadsereggel kapcsolatos gondolkodás - vélekedett Németh Zsolt. Az európai parancsoksággal kapcsolatos dilemmákra utalva ugyanakkor hozzátette: a jelenlegi stádiumban korai lenne fogadni az új struktúrák létrejöttére, mert feltehetőleg a már meglévő struktúrák hatékonyabb koordinációja felé mozdulnak el rövid távon.

PestiSracok facebook image

PS/MTI, Fotó:PestiSrácok

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.