Pesti Srácok

A robbantással kapcsolatban rabosítottak egy nőt és házkutatást is tartottak nála

null

Jelentős kárt okozó csalás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás egy nő ellen, aki a hatóságok szerint 25 millió forintot kért a Teréz körúti robbantó kilétének felfedéséért - írja az atv.hu. Információik szerint a nőt szeptember 30-án állították meg egy plázában arra hivatkozva, hogy szigorított biztonsági ellenőrzések vannak országszerte. Miután papírjait áttanulmányozták, közölték vele, hogy tanúként kívánják meghallgatni egy ügyben, és a közeli rendőrkapitányságra kísérték.

Az atv.hu azt írja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) öt munkatársa, majd később a helyi rendőrség kollégái összesen 10 órán keresztül kérdezgették az elmúlt napok történéseiről, illetve egy általa jól ismert személy viselkedéséről, szokásairól, képességeiről, kapcsolatairól, ruházatáról, a nő azonban csak a meghallgatás negyedik órájában tudta meg, hogy mivel gyanúsítják. Az Atv úgy tudja: állítólag 2 órával a begyűjtése előtt az ő okos telefonjáról származó e-mailt kapott az egyik kormányzati sajtós, amelyben a levélíró közli: 25 millió forint ellenében hajlandó információval szolgálni a Teréz körúti merénylet részleteiről.

- idézi az Atv a birtokukba került rendőrségi dokumentumot. Az atv úgy tudja, hogy mindkét telefonját átvizsgálták és lefoglalták és házkutatást tartottak nála. Közölték vele, hogy mostantól jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérlete miatt folyik ellene eljárás, mivel megpróbálta tévedésbe ejteni a hatóságot, azt a látszatot keltve, hogy bármit is tud a bombatámadásról. A nő tagadja, hogy bármi köze lenne a szóban forgó e-mail üzenethez, szerinte valaki feltörte a postafiókját.

PS/atv

PestiSracok facebook image