Pesti Srácok

Terroristát kaphattak el Németországban

Terroristát kaphattak el Németországban

A német rendőrség a terrorizmussal gyanúsított chemnitzi férfi utáni hajsza keretében előállította egy repülőgép utasát vasárnap a berlini Tegel repülőtéren, aki nagyon hasonlított az üldözött terroristára. A körözött férfi chemnitzi lakását a német rendőrség egy nagyszabású akció keretében rohamozta meg szombaton, ahol több száz gramm rendkívül veszélyes robbanóanyagot találtak. A terrorista menedékkérőként érkezett az országba.

Az Eurowings légitársaság utasszállítójáról lekísért férfi és a körözés alatt álló 22 éves szíriai közt "bizonyos hasonlóság" állt fenn - erősítette meg a légitársaság és a német szövetségi rendőrség. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy tényleg a szíriairól van-e szó. A német hatóságok egy vasárnap reggeli bejelentést követően "biztosra akartak menni" - fogalmazott Ivo Priebe, a szövetségi rendőrség szóvivője. A B.Z. berlini lap úgy tudja, hogy a szövetségi rendőrség terrorelhárító alakulatának (GSG9) egy különítménye is részt vett az akcióban. Priebe ezt ugyanakkor nem erősítette meg.

A szövetségi körözés alatt álló Dzsaber al-Bakr menekültként érkezett Németországba. A szász tartományi bűnügyi hivatal szóvivője szerint a szíriai férfi már több hónapja Németországban tartózkodik és menekültstátust is kapott.

A férfi chemnitzi lakását a német rendőrség egy nagyszabású akció keretében rohamozta meg szombaton. A lakásban a hatóságok több száz gramm rendkívül veszélyes robbanóanyagot találtak, amelyet később megsemmisítettek. A Focus Online szerint az alkotmányvédelem már jó ideje megfigyelte Bakrt, akinek körözési fényképét közzétették a hatóságok.

PestiSracok facebook image

Legfrissebb értesülések szerint a nyomozók a feltételezett pokolgépkészítőt napok óta figyelték, viszont amikor a hatóságok le akartak csapni rá, a fiatal szíriai elmenekült. A szász tartományi bűnügyi hivatal szóvivője szerint a rendőrök figyelmeztető lövést is leadtak a gyanúsítottra szombaton.

Aznap délután három embert vettek őrizetbe. Kettejüket időközben elengedték, az egyik férfit viszont azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állt és bűntársa Bakrnak. A drezdai ügyészség letartóztatási parancsot adott ki a férfi ellen vasárnap, akit társtettességgel vádolnak egy súlyos államellenes erőszakos bűncselekmény előkészítésében.

Berlinben még az előző nap megerősítették a rendőri jelenlétet. A német főváros Tegel, illetve Schönefeld nevű két nemzetközi repülőterén szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be. A rendőrség szerint a hatóságok jelenleg Tegelre összpontosítanak. Ugyancsak a Focus Online hírmagazin értesülései szerint Dzsaber al-Bakr feltételezhetően az egyik német repülőtér ellen akart merényletet elkövetni. A dpa német hírügynökségnek nyilatkozó biztonsági tisztségviselők szerint a nyomok az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez vezetnek.

Forrás: MTI

Fotó: wikipedia.org

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.