Pesti Srácok

Véget ért a Malév felszámolása

Véget ért a Malév felszámolása

Véget ért a Malév felszámolása, az egykori nemzeti légitársaságot várhatóan februárban törtölhetik a cégjegyzékből - írta a Népszabadság szombaton. A lap szerint a felszámolás kezdetekor kétszázmilliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők, ám a hitelezők egyetlen fillért sem látnak.

Jakab Irén felszámoló a lapnak elmondta, immár egyetlen olyan függőben lévő ügy sincs, amely akadályozná a felszámolás befejezését, így a napokban véglegesítik az eljárás mérlegét és szöveges leírását, majd a dokumentumokat beadják a bíróságra. A törvényszék ezt kiküldi majd a Malév felszámolásába bejelentkezett mintegy 1800 hitelezőnek - melyek közül mintegy nyolcszáz külföldi - , így ez elég hosszú folyamat lesz. A hitelezők panaszt is benyújthatnak, így a légitársaság 2012. február 3-i leállásának ötödik évfordulója környékén szűnhet meg hivatalosan is a vállalat.

A lap szerint a felszámolás kezdetekor kétszázmilliárd forintot is meghaladó hitelezői igényt becsültek a Malév ügyeit ismerők, ám a hitelezők egyetlen fillért sem látnak. A felszámolóhoz befolyt pénz ugyanis a dolgozókhoz került, de az ő követeléseik kielégítésére sem volt elég, az alkalmazottak az igénybe vett bérgarancia-forrásokat is beleszámolva, átlagosan járandóságuk feléhez jutottak hozzá. A vagyon értékesítéséből 735 millió forint folyt be a felszámoló tájékoztatása szerint, a követelésekből 2,6 milliárd, a zálogokból 207 millió, vagyis összesen mintegy 3,5 milliárd forint gyűlt össze - írta a Népszabadság.

Forrás: MTI/Népszabadság

PestiSracok facebook image

Fotó: 444.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.