Pesti Srácok

Húsz iszlamistát azonosítottak a német hadseregben

Húsz iszlamistát azonosítottak a német hadseregben

A német kormány 2017 júliusától biztonsági vizsgálatnak akarja alávetni az újoncokat, mert a katonai elhárító szolgálat (MAD) 20 iszlamistát azonosított a német hadseregben, a Bundeswehrben.

A katonai elhárító szolgálat szóvivője megerősítette, hogy 20 iszlamista volt a hadseregben és hozzáfűzte, hogy további 60 ügyben folytatnak vizsgálatot. A Funke médiacsoport szerint a törvényjavaslat értelmében minden újoncot átvilágítanának. Ezzel akarják megelőzni, hogy az Iszlám Állam tagjai beszivároghassanak a hadsereg soraiba és fegyveres kiképzést kaphassanak. A MAD szóvivője szerint a német toborzó irodákhoz több kérelem is érkezett olyan emberektől, akik csak néhány hónapra akartak belépni a hadseregbe és feltűnően érdeklődte az intenzív fegyveres kiképzés iránt. Hozzáfűzte: a szolgálatot aggasztja az Iszlám Állam 2014 júliusában az interneten közzétett felhívása, amelyben a terrorszervezet a katonai kiképzést kapott iszlamistákat arra szólította fel, hogy csatlakozzanak soraihoz. Többi támogatóját pedig arra biztatta, hogy tanuljanak meg lőni és ismerkedjenek a fegyverek kezelésével. A német biztonsági szolgálatoknál a nyáron történt két iszlamista támadás után magas készültségi fokozatot léptettek életbe. A múlt héten a német rendőrség őrizetbe vett egy szíriai férfit Berlinben, akit azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam tagja. Októberben még egy másik szíriai menekültet fogott el a rendőrség, akinek lakásában robbanóanyag volt, és a hatóságok szerint Berlinben készült merényletet elkövetni. PS/MTI, a fotó illusztráció!
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.