Pesti Srácok

A belügy válaszolt Vadai Pharaon-üggyel kapcsolatos vádaskodásaira

A belügy válaszolt Vadai Pharaon-üggyel kapcsolatos vádaskodásaira

A Belügyminisztérium közleményében azt írta, hogy a magyar közéletben "Ghaith Pharaon" néven aposztrofált személyt az Interpol 1992. augusztus 8-án kibocsátott körözésében 11 egymástól eltérő névvel, négy egymástól eltérő születési idővel, két egymástól eltérő születési hellyel keresi az Amerikai Egyesült Államok nyomozóhatósága. A körözésben szereplő adatokkal egyetlen személy nem lépett be Magyarország területére.

A Belügyminisztérium ezt arra reagálva közölte, hogy Vadai Ágnes, a DK alelnöke hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a terrorizmus támogatásával és illegális bevándorlás elősegítésével vádolt, 25 éve nemzetközi körözés alatt álló szaúdi Ghaith Pharaon szabadon léphetett be Magyarország területére. Vadai Ágnes emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök az ügy kirobbanása után azt mondta a parlamentben, a férfit megvizsgálták a magyar hatóságok, és nem találtak nemzetbiztonsági kockázatot. A képviselő, aki szerint az ügy titkosszolgálatok csődjét jelzi, kérdésként tette fel: ki jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha "Oszama Bin Laden volt üzlettársa" nem.

Vadai Ágnes képviselő asszony - a 2016. november 7-én tartott sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint legalábbis úgy tűnik fel - egymaga többet tud "Ghaith Pharaonról", mint az Amerikai Egyesült Államok, a Szaúd-Arábiai Királyság és Magyarország valamennyi nemzetbiztonságért felelős hatósága együttvéve. A Demokratikus Koalíció alelnöke nyitott kapukat dönget: az Alkotmányvédelmi Hivatal szakhatóságként eljárva minden esetben maradéktalanul ellenőrizte a nemzetgazdasági érdekből nemzeti letelepedési engedély iránti kérelmet előterjesztőket. A képviselő-asszony részéről követelt nemzetbiztonsági ellenőrzéseket az Alkotmányvédelmi Hivatal - a kezdeményezésre jogosult megkeresése alapján - valamennyi esetben elvégezte. Ezért teljesen felesleges volt sajtótájékoztatót tartani - írta a Belügyminisztérium.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI, fotó: Magyar Idők

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.