Pesti Srácok

Eddig 115 terrorista érkezett Ausztriába menekültként

Eddig 115 terrorista érkezett Ausztriába menekültként

Eddig összesen 115 terrorista érkezett menekültként Ausztriába - számolt be az Österreich című napilap hétfői száma.

A lap Wolfgang Sobotka belügyminiszter közlésére hivatkozva azt írta, hogy a tárca összesen mintegy 290 olyan Ausztriában tartózkodó személyről tud, aki iraki vagy szíriai háborúban a szélsőségesek oldalán harcolt, vagy készül részt venni a fegyveres konfliktusban. Az újság szerint egy részük szociális segélyben, havi 840 eurós támogatásban is részesül. A lap arról is ír, hogy a minisztérium 44 olyan, korábban Ausztriában tartózkodó emberről tud, aki az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez csatlakozott és a harcok során életét vesztette. A hatóságok ötven ember kiutazását tudták megakadályozni, 87-ről pedig tudják, hogy már biztosan visszatértek Ausztriába. Az osztrák belügyminisztérium által közölt legfrissebb adatok szerint október végéig több mint 30 ezer menedékkérelmi eljárás indult meg, ami a meghatározott felső határ 81 százaléka. A kormány korábbi döntése értelmében idén legfeljebb 37 500 menedékkérelmi eljárás indulhat az országban. Amennyiben ennél többen érkeznek, akkor a belbiztonság és a közrend veszélyeztetésére hivatkozva bevezetik a szükségállapotot, és Ausztria lezárhatja a határait. Tavaly mintegy 90 ezer menedékkérelem érkezett be az osztrák hatóságokhoz, 2014-ben pedig 28 ezer. PS/MTI Fotó:migránsnews.com
PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.