Pesti Srácok

Eddig közel százan vesztették életüket az indiai vonatbalesetben

Eddig közel százan vesztették életüket az indiai vonatbalesetben

Legalább kilencvenen meghaltak és több mint százötvenen megsérültek abban a súlyos vonatszerencsétlenségben, amely India északi, Uttar Prades államában történt vasárnap - közölte a rendőrség és vasúti tisztségviselők. Az országban gyakoriak a tragikus kimenetelű kisiklások is. Tavaly márciusban 39 ember halt meg és 150 megsérült egy ugyancsak Uttar Prades-i vonatbalesetben.

Az első híradások még harminc halottról szóltak, de már azokban jelezték, hogy az áldozatok tényleges száma ennél jóval nagyobb lehet. A legfrissebb adatok sem véglegesek, mert még sokan vannak a roncsok között. A sérültek közül mintegy kéttucatnyinak súlyos az állapota.

A baleset az észak-indiai Kánpur iparváros közelében történt kora hajnalban. Az Indore és Patna között közlekedő személyvonat 14 kocsija kisiklott és összeroncsolódott, néhány felborult. Ennek oka egyelőre nem ismert. Több utas azt mondta, érzése szerint a vonat nem haladt túl gyorsan.

Indiában van a világ negyedik leghosszabb vasúthálózata, naponta mintegy húszmillió ember közlekedik vonaton, de a baleseti statisztikák kétségbeejtőek, évente több ezren halnak meg vonatszerencsétlenségekben. Gyakoriak a tragikus kimenetelű kisiklások is. Tavaly márciusban 39 ember halt meg és 150 megsérült egy ugyancsak Uttar Prades-i vonatbalesetben.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTIFotó: ibitimes.com

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.