Pesti Srácok

Falat húznak egy német menekültszállás köré

Falat húznak egy német menekültszállás köré

Lakossági nyomásra fallal vesznek körül egy menekültszállást Németországban.

Hírportálok beszámolói szerint München Neuperlach nevű városrészében már két éve terveznek egy 160 fős közösségi szállást fiatalkorú menedékkérőknek, de a környék lakóinak egy csoportja tiltakozott a terv ellen és megtámadta bíróságon az építési engedélyt. Azzal érvelnek, hogy egy óvodával vagy iskolával ellentétben a menekültszállás nemcsak hét közben, munkaidőben üzemel, hanem folyamatosan, ezért állandó zajszennyezés fenyegeti a nyugalomra vágyó szomszédokat.

A peren kívüli megállapodás értelmében zajvédő fallal veszik körül a szállást. A telek határán úgynevezett kőkosarakból - kővel töltött acél huzalrácsokból - négy méter magas falat építenek közpénzből. A lárma talán csak egy kifogás, amelyet azért vettek elő, mert a bíróságon jól lehet érvelni vele, és valójában arról lehet szó, hogy "az emberek egyáltalán nem akarnak menekülteket" a környezetükben - vélekedett Monika Steinhauser, a bajor főváros menekülteket támogató civil szervezeteit összefogó müncheni menekültügyi tanács (Münchner Flüchtlingsrat - MFR) ügyvezetője az N24 hírtelevíziónak nyilatkozva. A fal "az integráció ellentéte", megépítése azt jelenti, hogy azok kerekedtek felül, akik ki akarnak rekeszteni másokat - mondta egy pártonkívüli helyi politikus, Guido Bucholtz a Die Welt című lapnak. Rámutatott, hogy a menedékkérőket és a környékbelieket elválasztó neuperlachi fal magasabb, mint a német fővárost évtizedekig kettészakító határépítmény, a berlini fal, amely 3,6 méter magas volt.

PestiSracok facebook image

Legutóbb az észak-rajna-vesztfáliai Schwertében történt hasonló eset, ott egy üzem vezetője szögesdrót kerítéssel választotta el a telephelyet a szomszédos menekültszállástól. A városvezetés a felháborodás nyomán jogi lépéseket helyezett kilátásba, végül - október végén - a felek abban állapodtak meg, hogy az úgynevezett gyorstelepítésű drótakadály (gyoda) telepítése helyett hagyományos kerítést építenek.

Forrás: MTI

Fotó: Spiegel.de

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.