Pesti Srácok

Francois Fillon nyerte a francia jobboldal államfőjelölt-állító választását

Francois Fillon nyerte a francia jobboldal államfőjelölt-állító választását

Francois Fillon lesz a francia jobboldal jelöltje a jövő évi elnökválasztáson. Az első részeredmények szerint a volt miniszterelnökre az előválasztás vasárnapi második fordulójában részt vett francia állampolgárok 69,5 százaléka adta a voksát - jelentette be Anne Levade, a jobbközép Köztársaságiak választását felügyelő párthatóság elnöke.

Alain Juppé volt külügyminiszter és kormányfő 30,5 százalékkal végzett a második helyen. A legnagyobb francia ellenzéki párt 10 228 választókörzetben rendezett előválasztást, amelyből eddig 2121-ban számolták össze az eredményeket.

xvm3e1fd4ea-b4d7-11e6-b48d-f48dd27acb81
Fotó: Reuters

Először rendezett minden választó számára nyitott jelöltállító előválasztást a francia jobboldal fél évvel az elnökválasztás előtt, amelynek első fordulóját 2017. április 23-án, a másodikat pedig május 7-én tartják.

PestiSracok facebook image
kepkivagas
Fillon győzelmét borítékolni lehetett Fotó: Twitter.com

Marine Le Penn azt nyilatkozta a Le Figaro hasábjain, hogy "Mindig azt gondoltam, Francois Fillon lenne egy jó vetélytárs az elnökválasztási kampányban"

5038766_6_7280_francois-fillon-et-alain-juppe-le_505e0f12334f942d22c3de6606daeb62
Még pártja is meglepődött, hogy nagy fölénnyel utasította maga mögé Alain Juppe-t

js114621839_rex-features_francois-fillon-presidential-campaigning-paris-france-25-nov-2016-large_transqvzuuqpflyliwib6ntmjwtbpr9jio1nm2qdq9gl8_aw
Szürke eminenciásból a francia jobboldal államfő-jelöltje

Radikális gazdasági programjával és értékalapú konzervatív társadalom-felfogásával Francois Fillon volt francia miniszterelnök négy évtized után lett szürke eminenciásból a francia jobboldal előválasztásán a konzervatív oldal államfő-jelöltje.

A médiaszerepléstől korábban ódzkodó, szigorú és visszafogott 62 éves konzervatív politikus a jobboldali előválasztás két fordulója között csak egyetlen dolgot sajnált: hogy nem előbb győzte meg a közvéleményt. Francois Fillon - aki Nicolas Sarkozy államfősége idején 2007 és 2012 között a média által kedvelt elnök árnyékában a háttérből vezette a kormányt -, saját táborában is óriási meglepetést okozott azzal, hogy az első fordulóban jelentős előnnyel az élen végzett, s nemcsak a favoritnak számító Alain Juppét utasította maga mögé, hanem végül ő okozta a harmadik helyre szorult Nicolas Sarkozy politikai visszavonulását is.

000_ii1m0
Azt ígérte: Franciaország ismét Európa legerősebb hatalmává válhat

Francois Fillon 1954. március 4-én született a 24 órás autóversenyéről ismert Le Mans-ban, ahol a futamoknak a mai napig egyik szenvedélyes versenyezője. Újságírónak készült, az AFP francia hírügynökség tudósítójaként dolgozott, majd jogi tanulmányokat végzett, s 1976-ban szülővárosa képviselőjének asszisztense lett. A képviselő halálakor Fillonra maradt a választókerület, így 27 évesen a francia nemzetgyűlés legfiatalabb választott tagja lett. Többször újraválasztották, miközben pártjában is egyre feljebb lépett, 1993 és 2005 között valamennyi jobboldali kormányban miniszterként dolgozott az oktatási vagy a szociális tárca élén.

A korrupciós botrányoktól mentes, tisztességes és felidegesíthetetlen politikus hírében álló Fillon negyven éve a francia közélet ismert arca, mindig is az őszinte beszéd híve volt.

1480229576174
Fillon évtizedek óta népszerű politikus, az őszinte beszéd híveként ismerik és kedvelik

Nicolas Sarkozy elnökké választását követően már 2007-ben azt hangoztatta, hogy a francia állam csődbe jutott, most pedig a brit modell alapján a túlságosan költekező állam visszaszorítását tartja legfőbb feladatának mintegy félmillió munkahely megszüntetésével a közszférában. Azt ígéri, hogy megválasztása esetén öt év alatt felére csökkenti a munkanélküliséget egy új munkajogi reformmal és a nyugdíjrendszer átalakításával, s a liberális sokkterápiának köszönhetően tíz év alatt Franciaország ismét Európa legerősebb hatalmává válhat. A várható szakszervezeti ellenállás kivédésére pedig nem parlamenti, hanem rendeleti úton kívánja bevezetni a megszorító intézkedéseket.

Gyakorló katolikusként öt gyermek apja, felesége walesi származású. Konzervatív társadalom-felfogása ellenére a kampányban visszautasította, hogy "középkori reakciósként" állítsák be. Jóllehet személyes meggyőződése alapján nem támogatja az abortuszt, nem tervezi a Franciaországban a nők alapjogának számító terhesség-megszakítás korlátozását. Az azonos nemű párok házasodását engedélyező törvényt sem vonná vissza, de a homoszexuális párok számára az örökbefogadást a jelenleginél szigorúbb szabályozáshoz kötné.

Az első forduló után Nicolas Sarkozy azonnal támogatásáról biztosította Fillont. Bár a két politikus nagyon különböző stílusuk és vérmérsékletük miatt soha nem kedvelte egymást, politikai meggyőződésük azonos, mindketten az erőskezű kormányzás hívei.

5834799bc46188dd078b45fc-1
Alain Juppé a kampányban felháborítónak tartotta, hogy Francois Fillon jó kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel

Visszautasítják a multikulturalizmust és a dzsihadisták soraiban harcolt franciák állampolgárságuktól történő megfosztását javasolják, függetlenül attól, hogy van-e másik állampolgárságuk, és annak ellenére hogy a nemzetközi jog szerint egy állam nem teheti hontalanná az állampolgárait. Alain Juppé a kampányban felháborítónak tartotta, hogy Francois Fillon jó kapcsolatokat ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

- válaszolta Fillon, akiről köztudott, hogy Putyinhoz hasonlóan az extrémsportok és a technológia nagy kedvelője.

Fillon azon az állásponton van, hogy párbeszédet kell mielőbb kezdeményezni Moszkvával a szíriai megoldásról, ugyanakkor Franciaország egyik legfőbb szövetségesének továbbra is az Egyesült Államokat tartja. Az Európai Uniót illetően az euróövezet kormányzásának létrehozását tekinti a legfontosabbnak.

PS/MTI Fotó: Le Figaro

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.