Pesti Srácok

Intenzív a részvétel a francia választásokon

null

Több mint 1,2 millió választásra jogosult francia állampolgár adta le voksát vasárnap délig a francia jobboldal elnökjelölt-állító választásának második fordulójában - jelentette be Thierry Solere, a legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak által rendezett előválasztás szervezőbizottságának elnöke.

A több mint 10 ezer választási körzet 64 százalékában 1 millió 270 ezren voksoltak a délelőtti órákban, ami 13 százalékkal jelentősebb, mint az első fordulóban. Este 7 óráig lehet szavazni, az első eredmények este fél kilenc körül várhatók. Az előrejelzések szerint estig 4,5-5 millió választásra jogosult francia, azaz a választók mintegy 10 százaléka fog az urnákhoz járulni. A múlt heti első fordulóban 4,3 millióan szavaztak.

A francia jobboldal először rendez minden választópolgár számára nyitott előválasztást, amelyen magasabb a részvétel, mint 2011-ben a baloldali előválasztáson. Akkor az első fordulóban 2,6, másodikban pedig 2,8 millióan járultak az urnákhoz. Az érdeklődés jól mutatja a francia jobboldali elnökjelölt-állító választás tétjét.

A kormányzásban meggyengült és népszerűtlenné vált baloldal széttagozódása miatt jó eséllyel a jobboldali jelölt mérkőzhet meg az elnöki címért jövő májusban, mégpedig minden bizonnyal a Nemzeti Front jelöltjével, Marine Le Pennel, s jelenleg valamennyi felmérés konzervatív győzelmet jelez előre.

PestiSracok facebook image
5038766_6_7280_francois-fillon-et-alain-juppe-le_505e0f12334f942d22c3de6606daeb62
Fotó: ERIC FEFERBERG / AFP

Az első fordulóból az előválasztás második fordulójába Alain Juppé és Francois Fillon korábbi miniszterelnökök jutottak be, s valamennyi felmérés szerint utóbbinak van esélye arra, hogy radikális gazdasági programjával a jövő májusi elnökválasztáson győzelemre vigye a konzervatív tábort.

- mondta Francois Fillon miután leadta a szavazatát. Nicolas Sarkozy államfő volt miniszterelnöke (2007-2012), aki az első fordulóban 44 százalékkal az élen végzett, nem kívánta kommentálni az esélyeit. Riválisa, az első fordulóban 28 százalékot kapott Alain Juppé viszont úgy érezte, hogy "undorító kampány" folyt ellene az elmúlt hónapokban az interneten.

- mondta a riválisánál mérsékeltebbnek és centristábbnak tartott politikus újságíróknak az interneten róla terjesztett rágalmakra utalva. Bordeaux polgármestere ugyanakkor "nem sajnál semmit", szerinte a jobboldal "szép kampányt" folytatott, amelyben meg tudta védeni az elképzeléseit. Juppé saját bevallása szerint bízik a győzelemben, de felkészült a vereségre is. Laurent Wauquiez, a Köztársaságiak ügyvezető elnöke "demokratikus sikernek" nevezte a jobboldal államfő-jelölési folyamatát.

"A megválasztott jelöltnek óriási felelőssége lesz az egység megteremtésében. Gesztusokat kell tennie az ellenfele és azon választók irányába, akik Nicolas Sarkozyt támogatták"

- mondta a pártelnök a Journal du Dimanche című napilapnak adott interjúban. A volt államfő a szavazatok 20 százalékával a harmadik helyen végzett az első fordulóban. Nicolas Sarkozy a vereséget követően bejelentette, hogy visszavonul a politikai élettől és a második fordulóban volt miniszterelnökét támogatja.

web_201647_primaire_carte_resultat_1er_tour

Ne felejtsük el, François Fillon könnyedén nyerte az első fordulóban leadott szavazatok 44,1 százalékát Le Figaro

Hollande jelöltségét egyre kevesebben szeretnék, a miniszterelnök viszont nyitva hagyta a lehetőséget a maga számára, ami minden bizonnyal izgalmas és meglepő fordulat lenne a francia választásokban - vélekedik a Le Monde.

PS/MTI/La Figaro, AFP photo / Joel Saget

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.