Pesti Srácok

Járulék- vagy adócsökkentés hozhatja el a komoly béremeléseket

null

A járulékcsökkentés mellett a személyi jövedelemadó további mérséklését sem veti el a kormány – a Magyar Idők értesülése szerint. A kormány mind a szakszervezetek, mind a munkaadók részéről konkrét javaslatokat vár döntés a közterhek mérséklésével kapcsolatban. Abban már egyetértés van, hogy a most kigondolt program a következő 5-6 évben valósul meg.

Garanciát kérnek a szakszervezetek arra az esetre, ha a munkaadói terheken könnyítene a kormány, ugyanis szerintük félő, hogy a vállalkozások nem a bérekre fordítják a megtakarításukat, hanem a profitjukat növelik – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a kormány, a szakszervezetek, valamint a munkaadói képviseletek háromoldalú egyeztetését követően. Kifejtette: a kormány továbbra is nyitva hagyta a kérdést, nem közölt konkrétumokat, emellett egyelőre nem határozta meg a közterhek mérséklésére vonatkozó mozgásteret sem. Abban viszont egyetértés van, hogy hosszú távú, 5-6 éves programot kell kidolgozni a magasabb bérek érdekében.

A szakszervezetek szerint a munkavállalói elvonások csökkentését kellene meglépni, mivel ez az intézkedés jelentene azonnali nettó bérnövekedést. A vállalkozások terheinek csökkentésekor ugyanis kérdéses lenne, hogy valóban béremelésre fordítják-e a megtakarítást, vagy a profitjukat növelnék. Amennyiben béremelési kötelezettség mellett mégis a munkaadók kapnának könnyítést, akkor szigorú kontrollt kellene kialakítani, hogy betartsák ezt a vállalatok. Az érdekképviseletek emellett elképzelhetetlennek tartanak olyan megoldást, amely késleltetett béremeléssel járna. A kormány ugyanakkor nem zárkózott el a személyi jövedelemadó (szja) további mérséklésétől sem.

PestiSracok facebook image

A kormányzati szándék komolyságát tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, aki a Kormányinfón arra emlékeztetett: ma már az a fő kérdés, hogy hogyan lehet megtartani a szakképzett munkaerőt. A miniszter szerint ehhez nélkülözhetetlen a bérek emelése, ezért a kormány nyitott az érdekképviseleti megoldásokra, emellett reálisnak tartja, hogy 5 év alatt 40 százalékkal megugorjanak a keresetek. Lázár János felidézte, 6 év alatt felére, 220 ezerre esett vissza az álláskeresők száma, tartósan 5 százalék alá esett a munkanélküliségi mutató. A foglalkoztatottak aránya a 2010-es 53 százalékról mára 67 százalékra nőtt, jelentősen meghaladva az unió átlagos munkanélküliségi adatait. A bérnyomás miatt jövőre már minden vállalkozásnak muszáj bért emelnie – tette hozzá a miniszter.

magyaridok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.