Pesti Srácok

A Jobbikot nem érdekli a közvélemény-kutatás, szerintük "a legjobb úton járnak"

A Jobbikot nem érdekli a közvélemény-kutatás, szerintük "a legjobb úton járnak"

Nem foglalkoznak "Fidesz-közeli" közvéleménykutatók felméréseivel, sem a különféle jobbikos fórumokon megjelent bírálatokkal - ez derült ki Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselőjének mai sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott: a párt vezetése a lehető legjobb úton jár és egészen biztos, hogy 2018-ban Vona Gábor lesz a miniszterelnök.

Portálunk megkérdezte a képviselőtől, hogy olvasta-e a Századvég felmérését, ami szerint még a Jobbik-szavazók hetven százaléka is azt várta a képviselőktől, hogy megszavazzák az alkotmánymódosítást. Szilágyi azt mondta, hogy véleményük szerint Vona Gábor nem veszített a népszerűségéből és semmi nem indokolja a pártelnök lemondását, sőt, 2018-ban kormányváltó pártként a Jobbik lesz az, aki miniszterelnököt állít, Vona Gábor személyében. Mint kijelentette, "nincs is olyan jelzés, ami szerint csökkenne a párt támogatása", inkább azt vették észre, hogy sok Fideszes szavazó is azt gondolja, "végre van egy olyan párt Magyarországon, ami karakánul kiáll az elvei mellett".

- hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve, hogy a közvélemény-kutató intézetek által közölt eredmények "igencsak ellentmondásosak", véleménye szerint a Századvég Intézet "Fidesz-közeli cég", de vannak olyan intézetek, amelyek mérési eredményei megbízhatóbbak a Jobbik számára. Aláhúzta: az ellenzéki párt szimpatizánsainak mintegy 80-90 százaléka gondolja úgy ezen kutatások szerint, hogy meg kell szüntetni a letelepedési kötvényt és ezután lehet csak megszavazni az alaptörvény módosítását.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta Szilágyi György, hozzátéve, hogy a Jobbik frakció egységes álláspontja az, hogy ha a letelepedési kötvényt eltörlik, akkor "24 órán belül" megszavazzák az alaptörvény módosítását, amit egyébként az ellenzéki párt támogat.

A képviselő szerint óriási problémát jelent ugyanis a letelepedési kötvény, amit "bármelyik terrorista - ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkezik - a világ bármely részén megvásárolhat". Az igazi veszélyt szerintük a migráció mellett a terroristák kontrollálatlan beáramlása jelenti Magyarország számára a letelepedési kötvénynek köszönhetően. A Jobbik álláspontja az, hogy "meg kell védeni Magyarországot mind a gazdag, mind pedig a szegény terroristáktól, amihez nem elég a kerítés építése", véleményük szerint vissza kell állítani a határőrséget. Szilágyi azt állította, hogy Rogán Antal biznisze a letelepedési kötvény, s ez Orbán Viktor felelőssége is.

Ha jobbikoznak, áderezzenek is?

Kérdésre válaszolva a képviselő beszélt arról is, hogy Áder János és a bőnyi rendőrgyilkos rokoni kapcsolatáról azt gondolja, hogy bár nem tartozik a köztársasági elnök a rokonság cselekedete miatt semmilyen felelősséggel, nem az ő bűne, ami Bőnyben történt, viszont az mégis kettős mércére utal, hogy a kormánypártiak bizonyítani akarják a Jobbik és a szélsőséges hungarista mozgalom közötti kapcsolatot.

Szilágyi még hozzátette, egészen biztos abban is, hogy 2018-ban Vona Gábor lesz Magyarország miniszterelnöke. Az pedig - felelte újabb kérdésre -, hogy a különböző Jobbikos fórumokon mit írnak, "nem mérvadó". Ismert, a PestiSrácok.hu is megírta, hogy a jobbikos bázis egy részét igencsak felháborította a Jobbik-frakció viselkedése az alkotmánymódosításról szóló szavazáson, a Zala megyei elnök például Facebook-üzenetben bírálta a pártelnököt.

PestiSrácok.hu, Fotó: Jobbik

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.