Pesti Srácok

Madárinfluenza miatt csappanhat meg a hazai baromfibiznisz

null

Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd - írja a Magyar Idők hétfői számában.

Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak elmondta: miután Magyarország bejelentette az európai uniós állat-egészségügyi rendszeren keresztül a madárinfluenzát, a nagyobb magyar baromfi-felvásárlónak számító országok sorra mondják le a rendeléseket, s várhatóan az importtilalmat is többen elrendelik majd.

A lap felidézte, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal november 3-án jelentette be, hogy egy Békés megyei pulykafarmon madárinfluenza vírust mutattak ki a vizsgálatok, elterjedésének megakadályozására kilencezer pulykát, a tótkomlósi gazdaság teljes állományát leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei. A teljes állomány értéke megközelítheti a húszmillió forintot. Az írás szerint ennél sokkal nagyobb kára származhat a teljes hazai baromfiágazatnak, a harmadik országbeli exportpiacok ideiglenes elvesztése hozzávetőlegesen hárommilliárd forintos veszteséget okoz a vágó-feldolgozó üzemeknek.

PestiSracok facebook image

Bárány László szerint a legnagyobb baj, hogy a madárinfluenzával érintett telepen az állomány felszámolását és az újrafertőtlenítést követő hat hónapig az importtilalommal érintett országokba nem lehet magyar baromfit szállítani. Ráadásul már azokat a tételeket sem veszik át, amelyek a fertőzés bejelentését megelőző 21 napban indultak el Magyarországról.

Japánba, Dél-Koreába, Dél-Afrikába és Kanadába is folyamatos az magyar export, így a következő napokban több száz tonna baromfit irányítanak vissza a feldolgozókhoz, a Magyarországra szállítás díját pedig a hazai vállalkozások állják - írja a Magyar Idők.

A szövetség elnöke megjegyezte: bár a szóban forgó áru élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból kifogástalan, az uniós kereskedők biztosan lenyomják majd az árakat, hiszen tudják, hogy Magyarország kényszerhelyzetbe került. "Így azt a baromfit, aminek a kilóját Japánban ezer forintért tudtuk volna eladni, örülhetünk, ha 800 forintért sikerül értékesíteni" - mondta Bárány László. A szakember hozzátette: az ágazati szereplők dolgoznak a károk felmérésén, e hét elején a Földművelésügyi Minisztériumban egyeztetnek arról, hogy milyen intézkedésekkel lehet csökkenteni a károkat.

Forrás: MTI

Fotó: magro.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.