Pesti Srácok

Pokol vár Orbán Viktorra a lelkész szerint

Pokol vár Orbán Viktorra a lelkész szerint

"El fog kárhozni” – ezt mondaná Iványi Gábor lelkész Orbán Viktor miniszterelnöknek, ha találkoznának. A Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában arról is beszélt, hogy a hazai szociális rendszer hiányos, de kifejtette véleményét a menekülthelyzetről és az egyházügyi törvényről is. Érintettek politikai témákat is, amelyekkel kapcsolatban Iványi markáns véleményt fogalmazott meg.

Az Országos Roma Önkormányzat körül kialakult botrányok szerinte nem másnak a mintapéldája, mint annak, hogy „amilyen a gazda, olyan az alkalmazott.” Farkas Flórián szerinte azért bujkálhat, mert „nála lényegesen magasabb pozícióban lévők is korruptak és bujkálnak, mellébeszélnek és magyarázatokat találnak.” Úgy látja, Farkas számára „nagy volt a kísértés, mint minden politikusnak, akire pénzt bíznak.” Hozzátette, ha „egy politikus úgy öltözködik, építkezik, utazgat, hogy valójában nem telne neki rá, akkor mindannyian tudhatjuk: hozzányúlt valamihez, ami nem jár neki.”- írja az atv.hu.

Az interjúban elmondta Iványi, szóba állna a miniszterelnökkel, és azt mondaná neki, hogy

PestiSracok facebook image

Azon az állásponton van,

Mint mondja, „nincs olyan, hogy jó zsarnok vagy rossz zsarnok.” Hozzátette, hogy

Orbán Viktor rájött, hogy gyakorlatilag azt csinálhat ezzel az országgal, amit akar, hisz az EU nem fog lecsapni rá.”

Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról azt állította, hogy nem a barátja, ahogy Orbán sem az. „Akkor sem volt az, amikor megkért, kereszteljem meg a gyermekeit. Ha Gyurcsány kért volna erre, az ő gyerekeit is megkeresztelem.” A volt szocialista miniszterelnök szerinte nem rosszabb s nem jobb, mint a többi politikus.

PS/atv.hu, Fotó:ATV

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.