Pesti Srácok

Antropológiai vizsgálat lehet a kulcs a Teréz körúti robbantó ügyében

null

A Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi védője szerint fordulatot hozhat az ügyben a gyanúsított antropológiai vizsgálata, Brunner Tamás erről a Magyar Idők hétfői számában beszélt.

Brunner Tamás korábban már nyilatkozott a PestiSrácoknak, interjújában elmondta, hogy antropológiai szakértő bevonására szükség van, mert bizonyíthatja védence ártatlanságát, melyet a kezdetektől fogva hangoztat.

A védő a lapnak azt is elmondta, befejeződött a robbantással gyanúsított 23 éves P. László elmeorvosi vizsgálata, de annak eredményéről személyiségi jogokra hivatkozva nem beszélt, mindössze annyit közölt, az elmeorvosi szakértői eredmény a nyomozás menetét nem befolyásolja. A lap azonban hatósági forrásból úgy tudja, az elmeorvosi vizsgálat eredménye alapján a gyanúsított büntethető.

PestiSracok facebook image

Az ügyvéd antropológus bevonását indítványozza, hogy megállapítható legyen, a robbantás helyszínén és időpontjában térfigyelő kamera által rögzített felvételen látható robbantó és P. László fizikai adottságai mennyire egyeznek. Brunner Tamás a lapnak elmondta, amennyiben az antropológus szerint a fizikai jellemzők jelentősen eltérnek, akkor ez fordulatnak tekinthető, és akkor álláspontja szerint igazolást nyer, hogy nem védence az, akit keresnek a hatóságok.

A Magyar Idők beszámolt arról is, a merényletben megsérült két rendőr teljes gyógyulása még várat magára, elsősorban pszichikai lábadozásuk vesz sok időt igénybe, de mindketten visszatérnének a szolgálatba.

Szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél, két rendőr megsérült, egyikük életveszélyesen. Az elkövetéssel gyanúsított férfit október 19-én Keszthelyen fogták el.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.