Pesti Srácok

Hét évet kapott az iraki menekült, aki egy kisfiút erőszakolt meg Bécsben

Hét évet kapott az iraki menekült, aki egy kisfiút erőszakolt meg Bécsben

Hét éves börtönbüntetésre ítélték azt az iraki menekültet, aki egy tízéves fiút erőszakolt meg egy bécsi fürdőben még tavaly decemberben. A szerdán született elsőfokú ítélet nem jogerős. A férfi letartóztatását követően a rendőröknek azt mondta, azért követte el tettét, mert négy hónapja nem létesített szexuális kapcsolatot senkivel, és nem bírta tovább. A tavaly decemberi esetet csak februárban hozta nyilvánosságra a tartományi rendőrség.

Az akkor húsz éves férfi a tízéves fiút a Theresienbad nevű bécsi fürdőben berántotta az egyik vécékabinba, és megerőszakolta. A rendőrség még a helyszínen őrizetbe vette a feltételezett elkövetőt, aki bevallotta bűnét. Akkor a nyomozóknak azt mondta, azért követte el tettét, mert négy hónapja nem létesített szexuális kapcsolatot senkivel, és nem bírta tovább. Arra a kérdésre, hogy Irakban nem tiltják-e törvények, hogy valaki szexuális viszonyt kezdjen egy tízéves fiúval, azt válaszolta, ez a világ összes országában tilos.

A férfit októberben egyszer már első fokon hat éves börtönbüntetésre ítélték. Azonban a legfelsőbb bíróság a döntést hatályon kívül helyezte és az eljárás újbóli lefolytatását rendelte el, mivel a testület szerint jogilag nem támasztották alá kellőképpen a vádat. Az elkövető korábban Irakban taxisofőrként dolgozott, 2013-ban gyermeke született. 2015 szeptemberében a menekülthullámmal érkezett a balkáni útvonal át Ausztriába. A férfi a tárgyalás során beismerte tettét. Vallomása szerint a "Sátán szállta meg" és nem tudta, hogy mit cselekszik. Az esetet követően kisfiúnál poszttraumatikus stressz lépett fel, testén vérömlenyek keletkeztek.

Az erőszak miatt 15 éves börtönbüntetést is kaphatott volna a férfi, azonban az elkövető fiatal korára, eddigi büntetlen előéletére és beismerő vallomására tekintettel hét éves börtönbüntetésre ítélték. A férfinak további ötezer eurós kártérítést kell fizetnie az áldozatnak.

PestiSracok facebook image

A tavaly decemberi esetet csak februárban hozta nyilvánosságra a tartományi rendőrség. Az indoklása szerint az áldozat védelmében nem közölték korábban az esetet.

Forrás: MTI; fotó: indiatimes.com

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.